RETRO RÁDIÓ

„Na, ez az, amit nem akarunk itthon!” - Orbán Viktor reagált Szentkirályi Alexandra a bécsi Pride-ról szóló posztja alá

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 14. 20:20

Emellett a kormányfő sem tudott elmenni szó nélkül.

Szentkirályi Alexandra nemrégiben egy friss bejegyzést tett közzé a közösségi oldalán. Ebből kiderül, hogy a Fidesz budapesti elnöke kilátogatott a bécsi Pride-ra, ahonnan egy fotót is közölt. Az ott tapasztaltakról a következőket írta:

Kilátogattunk a bécsi Pride-ra, hogy megnézzük, pontosan mit is akarnak a gyerekek elé vinni Budapest utcáin

– számolt be Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra, aki szerint felnőtt emberek szexuális parádéjának, gyerekek előtt, a nyílt utcán semmi keresnivalója.

„Amit ott láttunk, az annyira brutális volt, hogy a képeket csak a Fidesz Budapest oldalán tudjuk megosztani, ahol csak 18 éven felüliek láthatják” – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, aki egy a bécsi parádén készült videót is mellékelt a bejegyzéséhez.

Hogy akarhatják ezt gyerekeknek mutogatni? Milyen felnőtt ember az, aki gyerekek előtt akar meztelenkedni?

– tette fel a kérdést közösségi oldalán a budapesti Fidesz elnöke, akinek beszámolója mellett Orbán Viktor sem ment el szó nélkül.

„Na, ez az, amit nem akarunk itthon!”

– így kommentálta a magyar miniszterelnök Szentkirályi Alexandrának a bécsi szivárványos fesztiválon szerzett tapasztalatait.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.