
Szokatlan módszerrel tisztul a Balaton vize
A Balatonba kerülő szerves szennyeződésekkel már évtizedek óta küzdenek a szakemberek. Most úgy néz ki, hogy kagylók megoldhatják ezt a súlyos problémát.
Szokatlan, ám annál hatékonyabb módszer segítheti a nyári turisztikai főszezon előtt a Balaton vízminőségének javítását – hívta fel rá a figyelmet közleményében a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet. A szervezet munkatársai legutóbbi tanulmányukban azt vizsgálták, hogy a tó partokhoz közeli részein immár mintegy 15 éve jelen lévő invazív kvagga kagylók milyen szerepet játszhatnak a tóba kerülő szerves szennyezőanyagok koncentrációjának csökkentésében.

Nem tétlenkednek a Balaton vízében a kvagga kagylók
Az eredmény megdöbbentő és lenyűgöző is egyben: a szakértők a vizsgálataik során megállapították, hogy
ennek a kagylófajnak az egyedei 2 dl vizet képesek átszűrni óránként!
Ez már csak azért sem elhanyagolható, mert a kvagga kagylók mintegy 100 ezres egyedszámban vannak jelen a Balaton parti övezetének szilárd szakaszain. Vagyis:
ezek az invazív kagylók képesek három naponta átszűrni a teljes Balaton part vízmennyiségét!
Ráadásul a laboratóriumi vizsgálatok megállapították, hogy a tó élővilágának részét képező kvagga kagylók a szerves szennyeződések mellett a Balaton üledékében megtalálható gyógyszerhatóanyagok maradványait is képesek gyorsan, hatékonyan és szelektíven kiszűrni a szennyezett vízből – mindössze 10 nap alatt.
A kutatók szerint az eredményekből arra lehet következtetni, hogy a Balaton parti övében tömegesen előforduló szűrőszervezetek hatékonyan csökkenthetik a tóba folyamatosan kis koncentrációban, de az alkalomszerűen nagy koncentrációkban bemosódó szennyezőket is.
Ez a felfedezés pedig új távlatokat nyithat a magyar tenger vizének tisztán tartásában, ami abból a szempontból sem mindegy – pláne a part menti szakaszokon – hogy, milyen minőségű vízben hűsíthetik le magukat a felüdülést kereső strandolók a nagy nyári hőségben.
A szakemberek – és persze a nyaralók is – most abban bízhatnak, hogy a kagylók gyors ütemben javítják a víz minőségét.
Nézz meg egy videót arról, hogyan néznek ki a kvagga kagylók, amelyek tisztítják a Balaton vizét!






