RETRO RÁDIÓ

A magyarok legfőbb szövetségese – így jellemezte ittjártakor Ferenc pápát a néhai Kozma atya

Létrehozva2025. 04. 22. 13:15

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2024. októberében elhunyt alapító elnöke jó barátságot ápolt Ferenc pápával, akit a magyarok szövetségesének nevezett a béketörekvésekben és a családok támogatásában. Ferenc pápa háromszor járt a magyaroknál.

Többször is nyilatkozott a Ripostnak Ferenc pápa kapcsán Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tavaly októberben elhunyt alapító elnöke, irgalmasrendi szerzetes, aki személyes jó kapcsolatot ápolt a pápával. Mesélt első találkozásukról is.

Ferenc pápa
Ferenc pápa mindig örömmel fogadta Kozma Imre atyát, a szegények és elesettek védőszentjét  Fotó: Ciccio Sforza

Kozma atya és Ferenc pápa többször is találkoztak

Kozma Imre atya (1940-2024) többször is személyesen találkozott Ferenc pápával, akit a bíborosi testület március 13-án választott a Római egyházmegye püspökévé, pápává, az ünnepélyes székfoglaló miséjére pedig március 19-én került sor, amin Kozma Imre atya is részt vett. Így emlékezett erre a napra: 

Sosem felejtem el azt, amikor 2013-ban maga mellé hívott az oltárhoz és együtt miséztünk Rómában. Utána beszélgettünk is, megható volt, hogy ismerte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerepvállalását, magyarországi és európai tevékenységét. Ajándékoztam neki egy képet, amin száz gyermekarc van, máltais gyerekek. Később a szobájában a fő helyre tette ezt a képet.

 

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat által felkarolt gyermekek fotóját a pápa szobája fő helyén tartotta. Fotó: Ripost

A pápa külön megköszönte Kozma Imrének, hogy a Betegápoló Irgalmasrend kötelékébe lépett 1996-ban. Azt kérte azoktól, akik jelen voltak: 

Imádkozzunk egymásért és hordozzuk együtt a terheket.

"Úgy gondolom, az emberiség terheire utalt" – emlékezett a Ripostnak adott interjúban Kozma atya. "A Szentatya azt kérte tőlünk: induljunk el azok felé, akik a peremre sodródtak, akik a társadalom szélén élnek. Azt válaszoltam neki: Szentatya, én ötven éve indultam el ezen az úton, a társadalom peremén élők közelségében találtam meg a helyem és jól is érzem magam ebben a szolgálatban."

Ferenc pápa 2023 áprilisában már harmadszor jött el a magyarokhoz, ha hozzászámítjuk a Csíksomlyón hat évvel ezelőtt tartott miséjét is. Kozma Imre atya Budapesten is többször találkozott a pápával, akiről úgy tartotta: a magyarok legfőbb szövetségese – és mi az övé. Ezt mondta erről 2023-ban, még Ferenc pápa érkezése előtt:

Ő az egyetlen szövetségesünk és mi az ő szövetségesei vagyunk a keresztény értékek képviseletében. A látogatása hozzájárul ahhoz, hogy felismerjük és a mindennapokban megjelenítsük ezeket az értékeket. Egy véleményen vagyunk az ukrán-magyar háborút illetően is: a Vatikán és Magyarország Kormánya egyaránt elkötelezett a béke iránt, az értelmetlen öldöklésnek véget kell vetni mielőbb.. Győzelmet csak a szeretet ereje hozhat.

Meleg kézfogással üdvözölték egymást Budapesten Fotó: Ripost

Ebből az alkalomból a Rózsák terén is találkoztak az Árpádházi Szent Erzsébet templomban, az ottani eseményt Kozma Imre atya felemelőnek és meghatározó élménynek nevezte:

"A Szentatya Magyarország békepártisága és az elesettek, rászorulók iránti elkötelezettsége mellett nagyra értékeli azt is, hogy a család központi helyet foglal el a magyar társadalomban, azt, hogy mennyit tesz a magyar kormányzat a családok megerősítéséért, partnerségben az egyházzal és a kereszténységgel. Megérintette a pápát az az ajándék is, amit legutóbb Orbán Viktor miniszterelnöktől kapott: egy többszáz éves, magyar ügyekkel foglalkozó kódex, amely arra figyelmeztet, hogy az életet komolyan szolgáló civil és egyházi szervezetek egymásra találva képesek betölteni a hivatásukat. A kódex szerzője szerint az életet szolgáló civil és egyházi közösségek legfontosabb szövetségese a római pápa. Nem véletlen, hogy ez a gondolat a magyarokkal összefüggésben fogalmazódott meg, Mi kicsit árva nép vagyunk az emberiség nagy családjában, sok-sok megpróbáltatást elszenvedett nép. Legfőbb szövetségesünk a Vatikán és a pápa, Isten és az ő földi helytartója. Ez az ajándék és ez a gondolat mélyen megszólította a Szentatyát."

A pápalátogatás három napját pedig tudatformálónak nevezte. 

A Szentatya ragyogó tanítást adott a fiataloknak Isten igenjéről: nem elég, ha tudjuk a jót, azt cselekedni is kell, egymás javára

– emelte ki. Ennek mindössze két éve. Kozma Imre atya és Ferenc pápa immár mindketten a Teremtőnél vannak, de ránk hagyták tanításukat és bölcs gondolataikat. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.