5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

"A szívem visszavágyik oda, ahol gyerekként szaladgáltam" - 97 évesen is hazalátogat a forradalmár

Létrehozva2025. 02. 19. 08:30

Nem tud szülővárosa nélkül élni Gitta József. A 97 éves forradalmár minden évben elbúcsúzik Siklóstól, mert úgy gondolja, hogy többé nem fogja már látni. Aztán gyötörni kezdi a honvágy, és repülőjegyet vásárol, hogy ismét haza tudjon látogatni.

Gitta József 1956-ban döntötte le a vörös csillagot a siklósi tanácsháza előtti emlékműről. Tettéért felakasztották volna, így menekülni kellett. Két pici gyermekével és imádott feleségével a zöldhatáron keresztül az egykori Jugoszláviába menekült a forradalmár. Onnan az útja egy kis belgiumi kitérő után egyenesen az Egyesült Államokba vezetett. Azóta lassan 70 év telt el, de nem tudja elfelejteni a gyökereit. A szíve mindig haza húzza az immár 97 éves forradalmárt.

A szíve mindig hazahúzza Gitta Józsefet. Az 56-os forradalmár ismét hazatér.
A szíve mindig hazahúzza Gitta Józsefet. Az 56-os forradalmár ismét hazatér Fotó: Faludi Koppány

Sosem fogom tudni kiverni a fejemből a szülőföldemet. A gyerekeim már az USA-ban születtek,és ott is élnek. Egyedül Magyarországon már nem tudnék boldogulni, de a szívem mindig visszahúz, és ha tehetem haza is látogatok. 

-mondja elérzékenyülten Joe, aki miután kénytelen volt elhagyni Magyarországot először Massachusettben telepedett le, ahol autószerelő lett.

A Bogárhátú Volkswagen nagy népszerűségnek örvendett az Egyesült Államokban. Gitta József ismerte minden fortélyát ennek a modellnek, aminek hamar híre ment. A környéken mindenki hozzá vitte javíttatni bogarát.

Végül a méhészet lett a forradalmár hivatása

A család ezt követően Marylandba, majd Floridába költözött, ahol a forradalmár méhészettel kezdett el foglalkozni.

A méhek iránti szeretett végig kísérte az életem. Évek hosszú sora alatt olyan méheket tenyésztettem ki, amik nem szúrnak, és addigra már 7000 méhcsaládot gondoztam. 

-emlékszik vissza József, aki a méhészetből könyvet is írt.

Éltem és dolgoztam a világ számos pontján, de az otthonom mindig Siklós marad. Ameddig erőm engedi minden évben repülőjegyet vásárolok és haza látogatok, mert a szívem vissza vágyik oda, ahol gyermekként szaladgáltam a poros utcákon.

 - mondja meghatódottan a férfi, aki már ismét a haza utazását szervezi.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.