
Palack-visszaváltás: rekord mennyiségű italos dobozt vittek már vissza a magyarok
Fél évvel az italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszerének bevezetése óta már egymilliárd palack és doboz került vissza a körforgásos gazdaságba. Magyarországon erre korábban még nem volt példa: a palack-visszaváltás új rendszerének végső célja, hogy az italcsomagolások 90 százaléka újra legyen hasznosítva.
Az Európai Unió egyre több országában működő DRS visszaváltási rendszere tavaly júliusban élesedett Magyarországon. Azóta a magyarok több mint 1 milliárd palackot váltottak már vissza – közölte a MOHU. A cég szerint ez azért is óriási eredmény, mert a korábbi időszakban ebből a mennyiségből több mint 800 milliót még elástak vagy elégettek. Most a palack-visszaváltás rendszerének köszönhetően az összegyűjtött üvegekből és dobozokból újra palack lesz, ami fenntarthatóság szempontjából rendkívül fontos lépés.

Karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot. A fogyasztók Budapesten vitték vissza a legtöbb italcsomagolást, összesen több mint 180 millió darabot a rendszer élesedése óta
– írja közleményében a hulladékgazdálkodási cég.
A városok közül Budapesten, azon belül is a 11. kerületben váltották vissza a legtöbb palackot, üveget és dobozt. A rangsorban a fővárost Debrecen, Szeged, majd Miskolc követi.
A vármegyék rangsorában is Pest vármegye vezet, megelőzve
- Borsod-Abaúj Zemplén,
- Hajdú-Bihar,
- Szabolcs-Szatmár-Bereg és
- Bács-Kiskun vármegyét.
Bankszámlára is kérhetik a palack visszaváltás után járó pénzt a magyarok
Országszerte jelenleg 4500 helyen biztosított az italcsomagolások visszaváltása. A műanyag és fém italdobozok visszaváltásáért járó összeget három módon is kérhetik a fogyasztók:
- bolti utalvány vagy
- bankszámlára történő kifizetés formájában, illetve
- karitatív célokra is felajánlható a palackonként visszajáró 50 forint.
A MOHU helyzetjelentése szerint továbbra is a bolti utalvány a legnépszerűbb visszaigénylési mód: már több mint 40 milliárd forintot fizettek így vissza a palackvisszaváltások után.A magyar visszaváltók egy Európában egyedülálló lehetőséggel is élhetnek, mivel a palackvisszaváltás díját közvetlenül a bankszámlájukra is kérhetik.
Az emberek mintegy 16 százaléka él ezzel a lehetőséggel: ők a MOHU REpont mobilalkalmazás segítségével azonnal a bankszámlájukra kapják a visszaváltási díjat. Közéjük tartozik Dorka is, aki háromzsáknyi műanyagpalackkal érkezett az egyik visszaváltó automatához.
Mindig bankszámlára kérem a visszaváltott palackok díját. Amikor összegyűlik egy nagyobb mennyiség, akkor elhozom. Az ebből a bankszámlára utalt összeget általában szórakozásra költöm, vagy egy nagyobb bevásárlásra. Ebből a mostani körből például a mai estét fogom finanszírozni!

Nagy nyertesei a palackvisszaváltásnak a gyermekkórházak is: a karitatív felajánlás lehetőségének köszönhetően eddig több mint 118 millió forint gyűlt össze a részükre a palackonként visszajáró 50 forintokból.
Az Európai Unió 2029-ig 90 százalékos újrahasznosítási arányt tűzött ki célul a PET italcsomagolások esetében.






