RETRO RÁDIÓ

Megint 1 milliárd forint felett az ötöslottó nyereménye: így élhetsz meg belőle életed végéig!

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2024. 11. 23. 19:30

A héten ismét átlépte a lélektani, 1 milliárd forintos határt a főnyeremény összege. Bár ehhez az ötöslottó mind az öt számát el kell találni, mi körülnéztünk a hazai befektetési piacon, hogy mekkora mozgásteret biztosít ez a nyeremény annak, aki már nem dolgozna többé.

A Szerencsejáték Zrt. honlapja szerint az ötöslottó várható főnyereménye ezen a héten 1 milliárd 35 millió forint. Ez igen szép summa, még akkor is, ha azért jóval kevesebb, mint az idén kifizetett, rekord értékű lottónyeremény. Ezzel együtt van rá esély, hogy még ebben a naptári évben újabb lottómilliárdos örülhet Magyarországon a következő számsorsolások valamelyike után.

ötöslottó
Az ötöslottó mind az öt számát el kell találni a mesés nyereményhez Fotó: MK / Ripost

Ezt érdemes tenni az ötöslottó nyereményével:

A legtöbb ember első gondolatai között szerepel egy esetleges lottónyeremény utáni élet kapcsán, hogy nem akarna többé dolgozni. Valljuk be, ez érthető is. Utánanéztünk, hogy megoldható-e mindez már 1 milliárd forintból. A milliárdos nyereményt ehhez a legbiztonságosabb és leginkább kiszámítható befektetési piacokra érdemes vinni. A legegyszerűbb megoldás bankbetétbe vagy állampapírba fektetni a pénzt.

A könnyebb összehasonlítás érdekében úgy kalkuláltunk, hogy 50 millió forint értékű bankbetétet helyezünk el valamelyik pénzintézetnél. Ez azt jelenti, hogy 20 felé osztódik az 1 milliárd, tehát 20 ilyen bankbetétünk lesz. Az egyszerűség kedvéért 6 hónapos futamidejű befektetéssel számolunk, mert ez a leginkább életszerű, ha azt tervezzük, hogy a kamatokból élünk a lottóötös után.

A banki betétek esetében az ajánlatok 4 és 6 százalékos EBKM közötti sávban mozognak - banktól függően. Az EBKM, azaz az Egységesített Betéti Kamatláb Mutató az az összeg, ami megmutatja, hogy mennyit fial a betétben elhelyezett vagyon, azaz az 50 millió forint.

Gyors fejszámolás után megkapjuk, hogy egy 50 millió forintos banki betét 6 hónap után az alábbi nettó kamatokat eredményezi:

 

  • 4,07 % EBKM mellett 720.000 forint, azaz havi 120.000 forint
  • 4,70 % EBKM mellett 851.400 forint, azaz havi 141.900 forint
  • 5,00 % EBKM mellett 900.000 forint, azaz havi 150.000 forint
  • 6,35 % EBKM mellett 1.125.000 forint, azaz havi 187.500 forint

 

Bármelyiket választjuk is a jelenlegi piacról, megállapítható, hogy ha 20 különböző bankbetétben szórjuk szét az 1 milliárdot, akkor az legrosszabb esetben is havi szinten 20 x 120 ezer forintot, azaz 2 millió 400 ezer forintot fog jelenteni. Ne feledjük, hogy ez csak a kamat, vagyis az 1 milliárdunkból egy fillér sem kopik eközben! Márpedig havi közel 2 és fél millióból azért vígan el lehet éldegélni.

Az állampapírok piaca ennél valamivel összetettebb, de a különböző kalkulátorok segítségével azért el lehet igazodni. Ezt a befektetési formát választva a futamidőnek még fontosabb szerep juthat, illetve az sem mindegy, hogy kell-e díjat fizetni, ha a futamidő lejárta előtt adnánk el a befektetést, de számít az is, hogy az eladás kamatfizetési időszakban történik-e. Ugyanakkor ezek a lekötések jobban fialnak, mint a bankbetétek, miközben nem járnak nagyobb kockázattal.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.