tóth gabi
Elképesztő hatással lehet rád ez az októberi jelenség. Fortuna most ráadásul nem csupán látványos lesz.
Az idei október finoman szólva bővelkedik az elképesztő égi jelenségekben, melyek közül az egyik talán számodra is különös jelentőséggel bír. A Halak csillagkép Fortuna nevű része ugyanis hatással lehet a pénzügyeidre.
Az úgynevezett oppozíció a csillagászatban szembenállást jelent. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy két különleges égitest szemben áll egymással. A Földről nézve viszonylag közel kerül hozzánk, így jobban látjuk őket, mint egyébként.
Október 17-én csütörtökön egy ilyen együttállást figyelhetsz meg, melynek alkalmával a meglehetősen fényes Fortuna, a Halak csillagkép egy fényes része lesz látható, melyhez csatlakozik a telihold fénye. Utóbbi miatt még távcsővel sem lesz könnyű észlelned a folyamatot, mely akár még szerencsét is hozhat.
Arról nem is beszélve, hogy a telihold fénye az éppen elhaladó C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökös megfigyelését is nehezíti. A holdkelte keleti határainknál ezen az alkonyon 17 óra 30 perckor, Budapesten 17 óra 42 perckor, nyugaton 17 óra 52 perckor lesz. Az éjszaka közepén a Hold ugyanakkor szépen bevilágítja majd az egyre ősziesebb tájat. Szerencsére már a vadászat miatti lezárások is véget értek, ezért újra nyugodtan hódolhatsz szenvedélyednek és kimehetsz a szabadba, hogy az eget kémleld.
Fortuna látványossága talán nemcsak esztétikai élményt nyújt majd. Előfordulhat, hogy a pénzügyeidre is pozitív ráhatása lesz, ami az Ötöslottó rekordnyereménye szempontjából sem utolsó. Közel hét hónapja nem született telitalálatos szelvény az Ötöslottón, emiatt mostanra 6,525 milliárd forintra hízott a főnyeremény Magyarország legismertebb lottójátékán. Ez az összeg minden idők legnagyobb nyereménye az Ötöslottó elmúlt 67 éve alatt.
A héten egészen pontosan 6,525 milliárd forint találhat gazdára, mely még a 2020. márciusában, azaz több mint 4 és fél évvel ezelőtti 6,431 milliárd forintos fődíjat is kenterbe veri. A pénz minden bizonnyal örökre megváltoztatja a győztes, illetve a győztesek életét, amennyiben többen találják el az öt darab bűvös számjegyet.
A horoszkóp szerint van két csillagjegy, melyet a többinél jobban érint a napja. A csütörtöki telihold a Szűz számára valószínűleg kedvezőtlen, míg a Nyilas számára csupa jót rejt majd magában. A többi 10 csillagjegye esetében hasonlóak az esélyek.