Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
INSIDER

Szerző IF

Létrehozva: 2024.10.10.

„A Jóistent kérem, segítse a felépülését" – így imádkozik az ország Sallai Nóra gyógyulásáért

A Jóban Rosszban színésze szeptember 27-én autóbalesetet szenvedett ötéves kisfiával. Gyermeke, Bende október 7-én elhunyt, Sallai Nóra pedig azóta is válságos állapotban van. Rengetegen gyászolják a kisfiút és reménykednek abban, hogy Nóra minél hamarabb felépül.

Ahogy arról lapunk már többször is beszámolt, szörnyű baleset történt szeptember 27-én Alsónémediben, amely az egész országot megrázta. Nem sokkal később kiderült, hogy a Jóban Rosszban sztárja, Sallai Nóra karambolozott. A színésznő éppen a játszótér elől akart kikanyarodni, amikor a kereszteződésben nekirohant egy nagy sebességgel a főúton száguldva érkező BMW. Sallai Opelje az ütközés erejétől felborult, a roncsba szorult anyát és fiát a helyiek szabadították ki. Nóra és Bende válságos állapotban volt, a kisfiút többször is újra kellett éleszteni. Bár hétfőig harcoltak az orvosok az életéért, a gyermek szervezete végül feladta a harcot, míg édesanyja jelenleg is válságos állapotban fekszik a kórházban. 

Sallai Nóra
Sallai Nóra kocsija felborult, őt és Bendét válságos állapotban szállították kórházba Fotó:  Ripost

Az egész ország gyászba borult, amikor október 7-én jött a hír: az 5 éves Bendét már soha többé nem ölelheti magához édesanyja. Rengetegen imáikba foglalják Sallai Nóra nevét, aki a korábbi hírek szerint válságos állapotban van. A színésznő férjét a TV2 Tények érte el, a férfi pedig szűkszavúan csak annyit mondott, hogy a felesége állapota mostanra javult egy kicsit, de még mindig nagyon súlyos. Hosszú rehabilitációs időszak vár rá, a szerettei által szervezett irányított véradás pedig továbbra is érvényben van. Több ezren drukkolnak Sallai Nórának. A közösségi oldalakat elárasztották a jókívánságok.

"Mielőbbi gyógyulást kívánok neki! Fel fog épülni, van Isten!" – írta az egyik hozzászóló.

Mielőbbi gyors gyógyulást kívánunk, Nóri! Bendére az angyalok vigyázzanak, drága kicsi lélek...

– érkezett a következő komment.

"Nyugodjon békében, drága kis Angyalka. Az anyukájának tiszta szívből kívánom, hogy minél hamarabb épüljön fel és gyógyuljon meg" – fejezte ki együttérzését egy felhasználó.

A Jóistent kérem, segítse Nóra felépülését!

– írják a hozzászólásokban.

sallai nóra
Sallai Nóra még mindig válságos állapotban van  Fotó: Hot archív

Sokan aggódnak Sallai Nóra mentális egészsége miatt

Többekben felmerült, hogy az édesanya hogyan fogja feldolgozni gyermeke halálát. Rettegnek attól, hogy a színésznő összeomlik, ha megtudja a lesújtó hírt. 

A rehabilitáció semmi sem lesz ahhoz képest, amilyen fájdalmat egy életen át el kell viselnie. Ha felépül szegény, belerokkan, hogy elveszítette a gyermekét!

 – vélekedik az egyik kommentelő.

"Lehet nem éli túl, hogy meghalt a kisfia" – aggódik egyik olvasónk.

"Nagyon sajnálom őket, a kisfiút is! Ha megtudja Nóra, hogy a kisfia elhunyt... rossz belegondolni is" – tette hozzá egy másik kommentelő.

Ez egy hatalmas nagy tragédia a családnak. Még nem tudjuk, hogy a színésznő túléli-e és ha igen, akkor a kisfia elvesztését hogy fogja? Felfoghatatlan, nagyon sajnálom Őket és drukkolok, hogy felépüljön a színésznő! A kisfia halálát feldolgozni nem lehet, csak elfogadni az elfogadhatatlant 

– kommentelték.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek