tóth gabi
Mutatjuk, milyen idő lesz!
Szerdán, október 30-án hajnalra rétegfelhőzet és köd képződhet, amely napközben nagyobb területeken is megmaradhat. Ugyanakkor napos időszakokra is lehet számítani. A hőmérséklet 12-20 fok között változik, a felhőzettől függően.
Csütörtökön, október 31-én rétegfelhős időre van kilátás, csak kevés napsütés várható. ÉK-en kisebb eső, szitálás is lehet. 12 és 19 fok közötti értékeket mérhetünk. A szél továbbra is gyenge lesz.
Mindenszentek napján, pénteken naposabb, illetve rétegfelhős, ködös és párás területek egyaránt előfordulhatnak. Helyenként gyenge eső vagy zápor is kialakulhat, a tartósan borult, ködös részeken pedig szitálás várható. A nyugati szél egyre többfelé megélénkül. Délután 13 és 20 fok között lesz a hőmérséklet.
Szombaton, november 2-án, azaz halottak napján északnyugat felől száraz hidegfront érkezik viharossá fokozódó északnyugati széllel. Csak néhol fordul elő zápor. 12-13 fok köré esik vissza a hőmérséklet – írja a Köpönyeg oldala.
A Köpönyeg oldalának hosszabb távú előrejelzését alapul véve kijelenthetjük: vasárnaptól, november 3-tól érezhetően hűvösebb lesz. Míg addig a 18-20 fokos nappali hőmérsékletek lesznek a mérvadók, a hét utolsó napjától ez jellemzően 12-13 fokra csökken, és az éjszakák is kifejezetten hűvösebbé válnak.