Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
dosszié ikonMagyar Péter
INSIDER

Szerző Ripost

Létrehozva: 2024.10.11.
Módosítva: 2024.10.11.

Havi 750 ezret kapott a Volánbusztól Magyar Péter öccse, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült

Havi 750 ezer forintért végzett kommunikációs tanácsadói feladatokat a Volánbusznál Magyar Péter öccse. Magyar Márton ugyanabban az évben dolgozott az állami vállalatnak, amikor Magyar Péter a cég igazgatóságában ült, s mindketten összesen nagyjából nyolcmillió forintot markolhattak fel. De nem a Volán az egyetlen köztulajdonban álló cég, ahonnan mindketten adott esetben nem is kis summához jutottak: miközben Magyar Péter a Diákhitel Központot vezette, testvére az egyik olyan beszállítónál dolgozott, amelynél vaskos túlárazást állapított meg az állami ellenőrzés.

Magyar Péter és testvére, Magyar Márton szinte egy időben dolgozott a Volánbusz Zrt.-nek – adta hírül csütörtökön a Propeller. Hozzátették azt is, Magyar Márton 2023. február 1. és 2023. december 31. között állt jogviszonyban a Volánnal.

 

A Magyar Nemzet megtudta, mire vették fel és mennyiért alkalmazták Magyar Péter testvérét az állami vállalatnál. 

Magyar Mártonnal kommunikációs tanácsadói szerződést kötött a cég, a megállapodás havi 750 ezer forintról szólt.

Magyar Márton tehát úgynevezett külső kommunikációs munkatársként több mint nyolcmillió forintra tehetett szert tizenegy hónap alatt. Úgy tudjuk, Magyar Mártont az akkori vezérigazgató vette fel a társasághoz.

Fontos egybeesés, hogy a két testvér lényegében éppen egy időben kapott állást a Volánnál: Magyar Mártonnal 2023 februárjával kötöttek szerződést, Magyar Pétert pedig márciusban nevezték ki a cég igazgatósági tagjává. Nagyjából egyszerre is távoztak: előbbi az év végével, utóbbi november 30-án. További sajátos hasonlóság, hogy a Volánbusznál – kevesebb mint egy év alatt – Magyar Márton nagyjából 8,2 milliót szerezhetett meg, Magyar Péter majdnem ugyanennyit, 7,7 millió forintot.

Azt egyelőre homály fedi, hogy Magyar Márton a havi 750 ezer forintért pontosan milyen munkát végzett, ellenben az már tudható, hogy Magyar Péter hogyan dolgozott a Volánnál a maga havi 945 400 forintjáért.

A Magyar Nemzet ugyanis megismerte az igazgatósági ülések jegyzőkönyveit, ezek pedig arról árulkodnak, hogy a tagságának időszakára eső 12 döntés harmadán Magyar Péter nem működött közre az igazgatóság munkájában. Alig szólt hozzá a témákhoz, szinte mindent megszavazott, miközben akadtak megrázó felvetései. Egy alkalommal lényegében a jegyárak emelése, máskor pedig a vonalbezárások mellett érvelt.

Diákhiteles pénzszivattyú

Nem a Volánbusz Zrt. volt az egyetlen állami tulajdonú cég, ahol a Magyar-testvérek útja keresztezte egymást.

Ahogy korábban a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a napokban az Átlátszó nyilvánosságra hozta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatát, amelyben a Magyar Péter vezette Diákhitel Központ szerződéseit tekintették át. 

A 2021-es vizsgálat többszörösen túlárazott megállapodásokra, kamumegbízásokra és ajánlatkérésekre, eleve borítékolható győztesekre bukkant.

A jelentésből kiderült, hogy a Diákhitel Központ akkori beszállítója volt a PlanB Magyarország Kft. is, amelyről a Média1 írta meg, hogy akkoriban éppen a cég munkatársa volt Magyar Péter öccse. A Tisza Párt mai vezetője 2019 júniusában vette át a Diákhitel Központ vezérigazgatói posztját, nem sokkal később, 2019. augusztus elsejétől testvére a PlanB alkalmazottja lett. Az is kiderült, hogy a kft. mintegy hat hónapon át foglalkoztatta Magyar Mártont projektmenedzserként, és ezért havi háromszázezer forint fizetést kapott. Magyar Péter testvére – a Tisza Párt tájékoztatása szerint – 2020 februárjában maga mondott fel, de azt nem írták meg, miért döntött így.

Ezek szerint a Diákhitel Központnál ugyanaz történt, mint utóbb a Volánnál: ahol Magyar Péter vezető volt, onnan a testvére, Magyar Márton, ha áttételesen is, de pénzhez jutott.

Ezt találta a Kehi

A Kehi által nyilvánosságra hozott szerződések között van több PlanB Kft.-vel kötött megbízás 2019 decembere és 2020 decembere közötti időszakra vonatkozóan. A hivatal szerint a cég rendkívül drágán dolgozott, így például írtak egy negyvenoldalas – kétes minőségű – tanulmányt a Z generációról négymillió forintért, ami százezer forintos díjat jelent oldalanként. 

Egy másik esetben 4,4 millió forintot kaptak a Diákhitel Központtól egy 18 diából álló előadásért.

A Kehi tájékoztatása szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából ötszázezer forint helyett az a vállalkozás, amely Magyar Péter öccsének is munkát adott jórészt abban az időszakban.

A Diákhitel Központ kétes szerződései miatt a rendőrség hűtlen kezelés gyanújával február óta nyomoz.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek