tóth gabi
Szétlőtt, félholt, röpképtelen madarak tekeregnek Kalocsán.
Olyan dologra bukkant a Ripost egyik olvasója, amire senki nem számított egy olyan békés kertvárosi környezetben, mint a Bács-Kiskun vármegyei Kalocsán. A Ripost információi szerint Kalocsán, a Nemzetőr utcában és annak közelében az utóbbi néhány hétben, napi szinten többször is előfordult az, amit egyik olvasónk tapasztalt.
Nem zavarna annyira, ha lenne bármi értelme, de így aztán tényleg semmi
– osztotta meg az a férfi, aki nap mint nap ellőtt szárnyú, előtt lábú, röpképtelen, időnként szinte alig élő galambokat látott az utcában.
Még nem jöttem rá, hogy ki lövöldözik légpuskával szerencsétlen galambokra, de biztos, hogy nem egy mesterlövész
– a madarak ugyanis szörnyen rossz állapotban, de még életben vannak. Azokat tehát nem sikerül rendesen eltalálni az önjelölt igazságosztónak, aki feltehetően szeretné irtani a madarakat.
Légy szíves hagyd abba, amit csinálsz és legalább annyira légyél férfi, ha már nem sikerül rendesen eltalálnod szegény galambot, akkor fogod magad, odamész és kitekered a nyakát. Ne hagyd szenvedni szegény állatot
– tette hozzá olvasónk, aki már azon gondolkodott, hogy amint rájön, ki lövöldözik légpuskával a galambokra, ad neki egy céltáblát, hogy inkább azon élje ki magát a tettes.
A szokatlan eset nemcsak az állatok kínzása miatt visszás, hanem azért is, mert egy kertvárosi övezetről van szó, ahol akárkit eltalálhatna az önjelölt mesterlövész, amíg végre megtanul lőni. Egyelőre ugyanis pont azért veszélyes, mert szinte mindent eltalál, kivéve a célpontját.
Az eset kapcsán megkérdeztük a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, hogy hallottak-e a történtekről. Kérdésünkre elmondták:
Az ön által megjelölt ügyről a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságnak nincs tudomása.