Marics Peti
A miniszterelnök péntek reggel is részt vett a védekezésért felelős operatív törzs ülésén. Az ott elhangzottakról adott tájékoztatást.
Az árvízi védekezés nyolcadik napjánál tartunk. Mint ahogy az elmúlt napokban mindig, úgy ma is a védekezésért felelős operatív törzs ülésén kezdte a napot Orbán Viktor. A miniszterelnök péntek reggel ismét a sajtó elé állt, hogy ismertesse az ülésen elhangzott legfontosabb tudnivalókat.
A kormányfő azzal kezdte, hogy az előrejelzések igaznak bizonyultak, mivel nem esett sehol sem jelentős eső. Továbbra is késő nyárias, csapadékmentes idő lesz, és ez segíti a védekezést. A Lajta esetében egy 10 órás tetőzés volt, és sikeres volt a védekezés – tette hozzá. Komárom térségében lesz a tetőzés pénteken a Dunán, lassú apadás lesz. 614 kilométeren védekeztek tegnap, most 754 kilométeren védekeznek – mondta.
A nehéz védekezési helyszíneket is elsorolta Orbán Viktor:
A miniszterelnök kiemelte, hogy ezeken a helyszíneken is 100 százalékosnak mondható a védekezéssel kapcsolatos felkészültségi szint.
Orbán Viktor megismételte és kiemelte, hogy a tetőzés esetében minden előrejelzés stimmelt. A kormányfő beszámolt arról, hogy a vízügyi ágazatban plusz 50 főt mozgósítottak, a katasztrófavédelem esetében 600 újabb főt. Összességében 6149 fő dolgozott csütörtökön a hivatásosok között.
Az önkéntesek száma csökkent, de ennek nem az az oka, hogy kevesen jelentkeznek, hanem, hogy elkészültek a fizikai munkákkal.
Az árvízinfón az is elhangzott, hogy csak csütörtökön 311 ezer homokzsákot töltöttek meg, illetve azt is megtudhattuk, hogy az árvízvédelmi telefonvonalon szeptember 19-e óta több mint 400 hívás érkezett.
Újságírói kérdésre elmondta a miniszterelnök, hogy minden egyes településen sok önkéntes van, több is, mint amennyire szükség van. Összehangolt védekezési munka folyik, nincs arról tudomásuk, hogy az állami és az önkormányzati védekezés ne lenne összehangolva. Szerinte nyugodtabbak az emberek, mint 2013-ban voltak. A jelek szerint Budapesten is 40-50 centivel alatta maradhat a tetőzés a 2013-asnak.
A baj összehozza az embereket
– jelentette ki Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott egy másik kérdésre, hogy „csütörtökig kell lehozni a meccset”, várhatóan aznap délután tudja majd szögre akasztani a gumicsizmáját.
A péntek reggeli árvízinfót itt tudod visszanézni: