INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2024.09.30. 13:24
Módosítva: 2024.09.30. 15:15

Orbán Viktor bejelentette: beszédet mond a parlamentben

Kétnapos üléssel elkezdődött hétfőn a parlament őszi ülésszaka. A nyitó beszédet ez alkalommal is Orbán Viktor tartotta.

Orbán Viktor többek között beszámolt a tavaszi ülésszak óta végzett kormányzati munkáról is és elmondta, hogy milyen kihívásokkal néz szembe a kormány az ősz folyamán.

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor nyitóbeszédével kezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka. Fotó: Kovács Attila /  MTI

A miniszterelnök a beszéde előtt az idei árvízről beszélt, amelyet a mostani évszázad második legnagyobb árvizeként emlegetnek. Orbán Viktor szerint komoly veszélyben volt a haza, de az összefogásnak köszönhetően sikerült úrrá lenni ezen és gond nélkül levonult az árhullám. A kormányfő megköszönte a megfeszített munkát az önkénteseknek és a vízügyeseknek is. Szerinte egy évtized alatt a magyar állam megerősödött. A 2013-as árvízi védekezéssel összevetve a magyar állam felkészültebb és szervezettebb lett. 

435 milliárdot költött árvízvédelmi fejlesztésekre a kormány az elmúlt 10 évben. 

A Duna vízszintje az áradás miatt 6,5 méterrel megemelkedett, 40 kilométeren kellett ideiglenes védművet építeni, 55 ezer tonna homok és kétmillió homokzsák kellett. A vízügyi hatóság hamarosan a kormány elé terjeszti, és ezt követően döntenek a további lehetséges fejlesztésekről.

Az oktatásra áttérve Orbán Viktor arról beszélt, hogy idén nyáron 40 ezren nyaraltak az Erzsébet-táborokban. 

Az elmúlt években 1440 milliárd forintért újított fel a kormány iskolákat és óvodákat 

- mondta a kormányfő, majd hozzátette, hogy augusztus végén adták át a dunakeszi iskolanegyedet, amely Magyarország történetének legnagyobb oktatási beruházása. A tanévkezdésre 13 millió ingyenes tankönyvet kaptak a diákok. A rászoruló családok 80 ezer ingyenes tanszercsomagot kaptak. 

A tavasz óta életbe lépett változások sorát azzal folytatta a miniszterelnök, hogy a nyáron folytatódott a kormányzati gondosóra program, és már 650 ezren regisztráltak. Ezen kívül elindult a digitális állampolgársági program is. A kormányfő elmondta, az idei nyár a turizmus rekordéve volt, soha ennyi magyar nem nyaralt itthon, és soha ennyi külföldi nem érkezett hazánkba.

 Újra nemzeti kézbe került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. 

- emlékeztetett Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy a repülőtér eléri a 17,5 milliós utasszámot. A kormányfő közölte, hogy az MVM részesedést vásárolt a világ egyik legnagyobb földgázmezőjében, valamint a napenergia terén is a világ élvonalában vagyunk. 

A miniszterelnök határozottan kijelentette, hogy 

Megnyugatóan stabil az ország pénzügyi helyzete. 

Tudatta, hogy a magyar növekedési ütem másfélszerese az uniós átlagnak, de ezzel nem még lehetünk elégedettek. A Gazdaságban továbbra is teljes a foglalkoztatottság, ami azt jelenti, hogy aki dolgozni akar, az talál is munkát. A bruttó átlagkereset 14 százalékkal nőtt, míg a reálbér-növekedés 9 százalék volt. 

Bár a magyar gazdaságnak rendszeresen halálhírét keltik, de köszöni jól van.

- jelentetti ki a kormányfő, aki azt is elmondta, hogy 300 ezer családot védenek a kamatstoppal, és azt csak akkor vezetik ki, ha a kamatok mértéke tovább csökken. A kormány meghosszabbította a Babaváró hitelre vonatkozó gyerekvállalási határidőt, így 2026. július 1-je az új határidő. Az infláció 3,4 százalékra csökkent, míg a jegybanki alapkamat 6,5 százalékra csökkent - tette hozzá. 

Gazdasági semlegesség

Orbán Viktor szerint új gazdaságpolitika nélkül az eddigi eredményeket sem lehet megvédeni. A korábban egységes világgazdaság folyamatosan szétválik egy nyugati és keleti oldalra - mondta Orbán Viktor. Szerinte csak akkor maradhat fenn a magyar állam, ha képesek vagyunk a világkereskedelem számára versenyképes termékeket eladni. Orbán Viktor elmondta, a mögöttünk hagyott hónapok csak tovább növelték bajt, mert Brüsszelben olyan bizottság alakult, amely folytatja a világgazdaságot megosztó politikát. 

Brüsszel választhatná saját versenyképességének a javítását, beszállhatna az egyre élesebb versenybe, de sajnos nem ezt teszi. Magyarország számára a blokkosodás útja járhatatlan.  

- mondta a miniszterelnök. Új gazdaságpoltiikára van szükség, a gazdasági semlegesség politikáját kell felépíteni. Mindenkivel fenn kell tartani a gazdasági kapcsolatot és kizárólag a magyar gazdaság érdekeit szabad követni. 

Az új semleges gazdaságpolitika új eszközöket követel, és ezeket a következő hónapokban be is vetik; egymást követő iparpolitikai, vállalkozásfejlesztési és pénzügyi akciótervre van szükség. Munkáshitel, tőkejuttatás a kkv-knak, a gyermekek után járó adókedvezmények megkétszerezése és a 13. havi nyugdíj véglegesítése - ezek lesznek a legfőbb lépések.

 A 3-6 százalékos sávba kell emelni a magyar növekedést még akkor is, ha ez rajtunk kívül más uniós tagállamnak nem sikerül 

- jelentette ki a kormányfő. 

Az orosz-ukrán háború kapcsán azt emelte ki, hogy békére van szükség. Szerinte hamarosan - mint a migrációnál történt - belátják, hogy Magyarországnak igaza volt. Magyarország békemissziót indított és hazánk kezdeményezésére megalakult a béke barátai csoport - mondta.

Orbán Viktor beszédét itt lehet visszanézni:


 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek