tóth gabi
A miniszterelnök vasárnap hajnalban is az árvízi védekezés miatt életre hívott operatív törzs ülésén kezdte a napot. Majd az ott elhangzottakról adott tájékoztatást az árvízinfón.
A 2024-es árvízi védekezés elérte a tizedik napját Magyarországon. Az előrejelzéseknek megfelelően szombaton tetőzött a Duna Budapestnél, most már a fővárostól délebbre eső szakaszokra kell elsősorban figyelni. Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy lassú apadásra számítanak a szakemberek, várhatóan csütörtökre javul jelentősebben a helyzet.
A kormányfő azzal kezdte a tájékoztatót, hogy jó hírei vannak. A legfontosabb, hogy kedden hagyja el a legmagasabb vízszint Magyarországot. Mindezek ellenére nem lazulhat a fegyelem, mert a III. fokú védekezést nem lehetett csökkenteni. Szintén jó hír, hogy továbbra sem várható jelentős csapadék, majd a jóhírek közé sorolta azt is, hogy a Mosoni-Duna apadása is elkezdődött.
Mindenkit óvatosságra intett a kormányfő, és arra kért mindenkit, hogy továbbra is a védekezésnek adjon elsőbbséget. A védekezésben részt vevők száma folyamatosan csökken: már csak 5025 főre lesz szükség vasárnap, az önkéntesek közül pedig 324-re.
Orbán Viktor elmondta, hogy Bátán elkészültek a védelmi vonalak, 100 százalékos a védelmi szint. Madocsán ideiglenes védművet kell építeni, Baja is felkészült, Paks szintén rendben.
Sikeres a védekezés! A várakozások szerint, olyan feladatot kellett megoldani, amit korábban már megoldottunk
- jelentette ki a miniszterelnök.
Orbán Viktor kitért arra is, hogy amíg a V4 működött, addig jó volt a vízügyi együttműködés.
Kellő szerénység és alázat mellett mondom, hogy Magyarországnak történelmileg is jól kiépült árvízvédelmi rendszere van, és nemzetközi szinten is át tudjuk adni a tapasztalatainkat
- mondta az Origo kérdésére Orbán Viktor, majd hozzátette, hogy hazánknak van egy-két nap előnye a védekezés szempontjából a nyugati országokkal szemben, de csak magára számíthat Magyarország egy súlyos helyzetben.
Orbán Viktor árvízinfós tájékoztatóját itt tudod visszanézni: