tóth gabi
A baloldali politikusra nem véletlenül ragadt rá az árvízi bohóc kifejezés. Magyar Péter feltehetően a szíve mélyén az árvíznek drukkolt, a sikertelen védekezéssel akarta támadni a kormányt.
Átvonult Magyarországon az elmúlt évtized legsúlyosabb dunai árvize. A környező országokkal ellentétben, hazánkban jelentősebb anyagi kár és emberáldozat nélkül vonult le az árhullám. Ez elsősorban az összehangolt, jól koordinált védekezésnek és a régen nem tapasztalt összefogásnak köszönhető. A sikeres védekezés azonban nem mindenkinek volt az érdeke. Magyar Péter az elmúlt két hétben azért küzdött, hogy álhíreket terjesszen és aláássa az emberek bizalmát a sikeres védekezésben. A baloldali politikus pártja Brüsszelben még az árvízi védekezés kellős közepén is a magyar kormányt támadta.
A baloldaliak messiása is kijárt a gátra. Ezt leginkább akkor tette, amikor PR-fotók és videók készültek róla, vagy amikor valami álhírt akart terjeszteni az árvízi védekezésről. Magyar Péter például azzal hergelte a követőit, hogy a magyar kormány nem vezényel ki elég katonát a gátakra. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hazugságokra úgy reagált, hogy ami sok, az sok!
Szégyenletes, hogy amikor egy egész ország összekapaszkodik és helytáll a gátakon, az ellenzék Facebook-vitéze a Magyar Honvédség ellen hergel. Több száz katona, számtalan eszközzel, az ország több településén dolgozik azért, hogy elkerüljük a bajt, és minden magyar biztonságban hajthassa álomra a fejét.”
- jelentette ki a tárcavezető. Szentkirályi Alexandra, a budapesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője szintén felszólította Magyar Pétert, hogy álljon le a hazugságaival:
Péter, arra kérlek, hogy ne használd az árvízvédelmet a politikai haszonszerzésed következő epizódjaként. Nyilván te is látod, hogy mindenki kint van a gátakon, akinek ott dolga van, sőt több ezer önkéntes is segíti a munkát. A vízügy és a katasztrófavédelem szakemberei, a tűzoltók, a katonák, a rendőrök és az önkéntesek is mind együtt dolgoznak.
Míg korábban Magyar Péter naponta 5-6 olyan képet vagy videót posztolt, amin a gátakon posztol, addig az elmúlt napokban ezek a bejegyzések teljesen eltűntek. Ennek az lehet az egyik oka, hogy csak addig volt számára fontos az árvíz, amíg lehetett vele lájkokat szerezni. Miután azonban Budapestet is gond nélkül elhagyta az árhullám, kevesebb figyelem szegeződik a Duna vízállásra a média oldaláról. Így "feleslegesen" már Magyar Péter sem foglalkozik a dologgal, érdekes módon a Budapesttől délre esőbb területekre nem ment segédkezni - főleg, hogy többször is úgy járt, hogy odament valahová egy PR-segítségakcióra, de kiderült, hogy a helyszínen minden kész, a szakemberek és a helyiek mindent elvégeztek, nincs mit tennie...
Íme egy videó arról, hogyan bohóckodik a vízparton Magyar Péter:
A másik dolog, ami miatt Magyar úgy dönthetett, hogy leszáll a témáról az az, hogy sikeres volt az árvízi védekezés. Gond nélkül vonult le az árhullám, így a baloldali politikus már nem tudta azt hazudni, hogy alkalmatlan a kormány az emberek és értékeik megóvására.
Magyar Péter úgy dobta az árvízi témát, ahogy részeges buliján a diszkóban megütött férfi telefonját dobta korábban a Dunába...
Miközben itthon mindenki az árvízi védekezéssel volt elfoglalva, addig Magyar Péter párttársa Brüsszelben a rezsicsökkentést támadta. Gerzsenyi Gabriella arra volt kíváncsi, hogy a rezsicsökkentés miatt kivéreztetett szolgáltatókat miként akarja a kormány újra feltőkésíteni. A Fidesz képviselője a következő kemény választ adta:
Magyar Péter pártja azt a rezsicsökkentést támadja megint, ami miatt a magyar családok fizetik az egyik legalacsonyabb rezsit az Európai Unióban. Aki ezt teszi, az nem a magyarok érdekeit nézi!
Magyar Péter, vagy ahogy sokan hívják: az árvízi bohóc sajnos csúnyán hoppon maradt.
Magyar Péter hiába szurkolt az árvíznek. Az idei meccs végeredménye: Magyarország - árvíz 1:0.