tóth gabi
A garázdaságot bizonyító felvételek lehetnek a készüléken.
A Budapesti Rendőrfőkapitányság újabb közleményt adott a Magyar Péter féle péntek hajnali botrány ügyében. A garázdaság és rongálás miatt, több feljelentést követően már aznap megindult a nyomozás.
Az Index megkeresésére most a következőt válaszolta a BRFK sajtóosztálya:
A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2024. június 21-én 4 óra 30 perc körül érkezett bejelentés kapcsán garázdaság és rongálás gyanúja merült fel, az ügyben az V. Kerületi Rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. A sértetti feljelentés alapján a rongálás egy, a Dunában megtalált mobiltelefonra terjed ki.
A RIPOST úgy tudja, hogy a telefont hosszas keresés után búvárok találták meg nem messze attól a helytől ahol a Lánchíd mellett a rakparton Magyar Péter a Dunába dobta. A készülék tárhelyén lévő felvételek bizonyítékul szolgálhatnak az eset tisztázásához. Úgy tudni, hogy a készüléket Magyar Péter azért vette el erőszakkal az egyik vendégtől mert felvételeket készített a politikus botrányos viselkedéséről. Odalépett hozzá, erőszakkal kicsavarta a kezéből és zsebre tette.
Nem sokkal később, mivel egy vendéget megütött, Magyar Pétert a biztonsági őrök kivezették a szórakozóhelyről. Az erőszakkal megszerzett telefon azonban zsebre vágva nála maradt.
Ezután, ezt is videófelvétel bizonyítja, bizonytalan léptekkel a Lánchíd irányába, a rakpart felé indult. Arra is vannak szemtanúk, hogy a telefont "egy laza mozdulattal" bedobta a Dunába.
Az ügy előzménye, hogy a politikus péntek hajnalban, miután saját bevallása szerint is "több italt" elfogyasztott, botrányos helyzetek sorát provokálta ki az említett szórakozóhelyen. Többekbe belekötött és meg is ütött egy vendéget. Négykézláb mászva bújt át a táncolók lába között, fejét leguggolva, provokatív módon odanyomta a táncoló nők, "derekához".
Magyar Péter mindent tagad, provokációt emleget, de híveit meglepve mégis bocsánatot kért , ha "bárkit megbántott volna."
Az ügyben garázdaság és rongálás miatt indult meg a rendőrségi eljárás. A nyomozást az V. kerületi rendőrkapitányág folytatja le.