kulcsár edina
Éveken át azt hitte egy budapesti nő, hogy a rossz döntései miatt gáncsolja az élet, ám hatalmasat tévedett. Juditot korábban tenyerén hordozta a sors, mígnem egy boszorkányátok miatt majdnem mindenét elvesztette.
Sötét mágiával próbálta megleckéztetni az egykori szerelme Juditot, azt remélve, talán így ráébred, ő volt az igazi, ám ezzel a nő életét tette kockára. A hölgy sosem hitt benne igazán, hogy létezhet sötét mágia, mígnem egy boszorkányátok miatt lejtmenetben került. Illy Roland Tamás mágus fejtette meg neki, hogy nagy bajban van, mert rászórt átok üldözi.
Eleinte minden rendben volt Judit életében: menő vállalkozást vitt, amiért rajongott és boldogsággal töltötte el. A szerelem terén sem panaszkodott, utóbbiról azt hitte, az élete végéig kitart. Mígnem 2022-ben utolérte őt egy boszorkányátok. „Judit azzal fordult hozzám, hogy minden racionalitását félretéve kénytelen volt a spiritualitásban keresni a választ arra, hogy mitől hullott szét az élete” – idézte fel az eseményeket Tamás a Ripostnak.
Juditra alattomosan hullott rá a boszorkányátok: előbb a vállalkozását rombolta szét, utána a párkapcsolatát emésztette fel.
Elkezdett hanyatlani a vállalkozása, kevesebb vendége volt és elindult a csőd felé. A kedvesével is szétváltak, pedig közös terveik, céljaik voltak. Az egyik pillanatról a másikra elkezdett egyre ridegebb lenni Judittal a férfi, mígnem közölte vele, hogy talált valaki mást helyett
– mondta mágus, aki azt is elárulta, hogy a boszorkányátok Judit otthonát is tönkre tette. „Minden hétre jutott valami! Egyszer a sütő, másikon a hűtő, harmadik héten a porszívó romlott el, majd csőtörés volt nála és ez így ment hosszú időn át!” - fejtette ki Tamás.
A budapesti nő próbálta összekaparni az életét, de a boszorkányátok újabb nehézségeket gördített elé: kiadásai a tartalékait is felemésztették. Tamás szerint ha boszorkányátok sújt, idővel rátelepszik a lelkedre is. Judittal is ez történt, ami majdnem az életébe került. „Folyamatosan fájt a feje, az ízületei és depressziós lett. Ezután fordult hozzám” – osztotta meg Tamás, aki amikor először beszélt a nővel, tudta, hogy annak az élete foroghat kockán.
Egy különleges mágusmódszerrel fedték fel a boszorkányátkot, aminek riasztó jelen volt. Judit addig azt hitte ilyen csak a filmekben van.
Kértem, hogy egy gyertyát gyújtson meg és égesse le, majd küldjön nekem róla egy fényképet. A viasz a gravitációval ellentétesen felfelé folyt. Átok ült Juditon!
- nyomatékosította Tamás.
A mágus 63 nap alatt segített elűzni a boszorkányátkot. Idővel az is kiderült, miért hullott rá a sötét erő.
Ez az átok élete első párkapcsolatától származott, nagyon szerették egymást, de a férfi folyamatosan elégedetlenkedett, és szakított Judittal. Azt hitte, hogy majd ezzel bebizonyítja, hogy Judit nem tud nélküle élni, de nem így lett. Utána fordult egy boszorkányhoz, aki átkot szórt Juditra. Ha nem vettem volna le róla, halálos betegség alakult ki volna nála, vagy az átok öngyilkosságba kergeti
– zárta a mágus, aki most azon dolgozik Judittal, hogy az élete újra a rendes kerékvágásba kerüljön.