„Ez durva volt!” – hátborzongató dologgal találkoztak az elmegyógyintézetben a pesti fiatalok - fotók!

Áron egy éve lett szerelmes az urbexbe, mára pedig számtalan olyan helyen „túrázott”, ahol riasztó dolgok történnek. A 19 éves férfi a barátaival járja Budapestet, a környékét és ritkán a vidéket, barangolnak elhagyatott épületek között. Egy dolog hajtja őket: az adrenalin, és az, amit ott találhatnak, ahol már senki sincs, csak az omladozó falak – elvileg.

„Imádjuk a riasztó helyeket”

A társaság a Random Urbex TikTok-oldalán leplezi le, épp hol jártak: többek között elhagyatott kórház, hidegháborús bunker, de még egy elfogott maffiózó luxusvillájában is jártak – és a bakancslistájuk itt még nem ért véget! Legutóbb, 2024 áprilisában Lipótmezőn voltak, ahol a hírhedt OPNI-ba (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet), azaz a 20 éve, 2007-ben bezárt, korábbi nevén a Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda falai közé merészkedtek. Oda, ahova zavarodott, olykor agresszív betegeket zártak el a külvilágtól. Azóta is emlegetik, miket kellett ott átélniük.

Az urbexes barátok sosem fedik fel kilétüket, de hátborzongató történetükről szívesen meséltek a Riposnak. „Amikor ott vagyunk egy elhagyatott helyen, igazi kalandornak érezzük magunkat. Mintha egy játékban lennénk, az adrenalinszint is növekszik ilyenkor – főleg ha halknak kell lenni, mert zajt hallunk, vagy őrök jönnek. Imádjuk a riasztó, különleges helyeket!” – kezdte el mesélni Áron, miért vágtak bele az urbexbe.

A fiatalokat nemcsak az adrenalin, de a paranormális jelenségek keresése is hajtja. Ezért is kutatták fel a tébolydát: a helyet, ahol az idő és az élet bár megállt – de az egykor ott elhunyt betegek szellemei még kísértenek. „A tébolydában nagyon fura volt lenni!  Abban a tudatban, hogy számos elmebeteg is megfordult ott, eléggé ijesztőnek tűnt az egész hely” – vallotta be Áron.

A fiatalok akkor léptek be az ország második legnagyobb épületébe, amikor a szellemek a legelevenebbek: éjszaka, a koromsötétben. A tébolydát őrök őrzik, de hamar túljártak az eszükön, és beosontak. Nem vártak sokat, máris megkapták, amiért érkeztek. A néptelen falak között hangokat hallottak! „Sokszor volt, hogy lépteket hallottuk egy elhagyatott helyen, aztán senkit nem találtunk. Most is erre számítottunk, de ez durva volt!” - mondta Áron.

Most nevetve beszél, de akkor, ott még a tenyere is izzadt a félelemtől. 

 - mondta a fiatal.

„Olyan, mintha szellemek járnának”

Az urbexesek sosem mennek egyedül az ilyen helyekre. „Általában hárman, négyen megyünk, ha valami történne, vigyázzunk egymásra” – árulta el Áron. "Kintről hallani lehetett hangokat, lehet őrök voltak, de vannak pletykák, hogy az egykor ott kezelt zavarodott emberek visszatérnek oda, az ő szellemük kísért ott. Sok urbexes megfordult már benne, hasonlókat ők is tapasztaltak” – mondta a fiatal, aki utólag úgy látja, jól döntött, hogy nem egyedül merészkedett be a tébolydába.

A fiatalok néhány órát voltak a helyen, de a sötét falak között nemcsak hangokat hallottak. 

 - zárta szavait Áron.