RETRO RÁDIÓ

"Elindult a férjem felé" - István ereiben meghűlt a vér: fizikus szelleme kísért a kutatóintézetben

E. R. A.
Szerző
E. R. A.
Létrehozva2024. 08. 09. 19:00

Sokáig legyintett egy kistokaji férj, amikor a neje arról mesélt neki, hogy szellemek lehetnek az otthonukban. Egészen addig, míg maga is megtapasztalhatta mindazt, amiben addig nem hitt. Az 57 éves férfi 8 évvel ezelőtt nézett szembe egy riasztó külsejű alakkal a munkahelyén. Azóta neje minden szavát elhiszi.

Magától mozgó tárgyak, különös hangok a házban és egy démon is kísértette már T. Katát és a családját. A most Kistokajon élő négyfős családdal nem először tréfálkoznak szerintük a szellemek: időnként egy-egy lélek betéved az ajtójukon.

Egy riasztó szellem jelent meg Kata szerint a férjének - a férfi azóta hisz a szellemek létezésében /
Egy riasztó szellem jelent meg Kata férjének - a férfi azóta hisz a szellemek létezésében / Fotó: Melinda Nagy

„Ő is többször hallott ilyet”

Kata régóta ismeri Istvánt. Örök szerelem az övék, amit két gyönyörű gyermekkel erősítettek meg. Az 57 éves férfi egy ideig nem hitt a nejének, hogy szellemeket lát – egészen addig, amíg 8 évvel ezelőtt, 2016-ban összeköltöztek. István és felesége az ő édesanyjának érdi otthonában kezdték közös életüket.

István ekkor még szkeptikus volt, hogy létezhetnek szellemek. Még akkor sem hitt az egészben, amikor a neje olyat tapasztalt, ami mindenkit megriasztana. „Amikor a férjemhez költöztem, sok megmagyarázhatatlan jelenség volt. Egyszer délutánra mentem dolgozni, és egyedül voltam otthon. Tisztán hallottam, hogy valaki kulccsal bejön a házba. Azt hittem, hogy István testvére, de nem!” - idézte fel Kata, aki szerint a kulcs a bejárati ajtó kulcslyukában volt, és az ajtó is zárva volt. „Senki nem tudott volna bejönni. Elmeséltem a férjemnek és meglepődött. Ő is többször hallott ilyet, de sajnos mást is” – folytatta Kata.

István ekkor vallotta be először, hogy hall furcsa dolgokat. „Az anyukája már elhunyt sajnos, amikor magától bekapcsolt a tévé, egyszer pedig tisztán hallotta, hogy az anyukája a nevén szólítja” -  emlékezett vissza Kata, mit mondott neki István. A férfi akkor azt hitte, csak a gyász miatt képzelődött, ezért elhessegette, hogy szellem lehet a házban.

„Hirtelen eltűnt!”

Idővel István rájött, hogy tényleg igazat beszél a felesége. A férfi fegyveres őrként dolgozott az egyik budapesti kutatóintézetben, ahol az ott dolgozók már az elején figyelmeztették: készüljön fel, mert esténként különös dolgok történnek az intézet falai között. „Még ekkor sem hitte el, hogy létezhetnek szellemek. Aztán egyik nap vele is meg történt. Nagyon emlékezetes volt neki!” - mondta Kata.

István épp a folyosók között sétált azon az estén, amikor a férfi a saját szemével látott egy riasztó külsejű alakot. 

Megjelent a semmiből. Az egyik folyosón egy nagy darab, szakállas férfi állt. Senki nem volt az épületben, hiszen este volt. Az alak felállt egy székről és elindult a férjem felé. Ment egy darabig, aztán hirtelen eltűnt! Szó szerint.

 – mondta Kata.

Tényleg szellemet látott István? Vagy csak éjszakai káprázat volt? Ezt mindenki maga dönti el, ám Kata szerint Istvánt a szellemvilág meggyőzte. De mégis, kit láthatott István?  A férfi amikor elmondta a tapasztalását a kollégáinak, elmosolyodtak – ők is látták már az alakot. „Istvánnak a kollégái elmondták, hogy egy fizikus férfi dolgozott az intézetben, de már nem él. Az nem derült ki, hogyan és miben halt meg, de szerintük az ő szelleme járhat az intézetben. Ők is látták már és tapasztaltak hasonlókat esténként. A férjem szerint őt láthatta akkor” – húzta alá Kata.

A szellemlátó család azóta elköltözött Érdről, és Kistokajon élnek. 

Ott is történnek dolgok, elég rendesen! De az első igazi tapasztalása óta István, végre hisz nekem.

 – lelkendezett zárásként Katalin. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.