INSIDER

Szerző WM

Létrehozva: 2024.07.05.

Orbán Viktor nagyon kiakadt, minisztere azonnal intézkedett

A miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban tűrhetetlennek nevezte az esetet.

Orbán Viktor miniszterelnök pénteki szokásos rádióinterjúja során szóba kerültek az elmúlt hetekben tapasztalt reptéri botrányok is. Orbán Viktor úgy fogalmazott: nem arról van szó, hogy jól szervezik-e a légi közlekedést vagy sem, hanem arról, hogy az emberség minimuma is hiányzik. 

ORBÁN Viktor
Orbán Viktor szerint sokkal több megértés és emberség kell azoktól, akik a magyar emberekkel vagy a turistákkal találkoznak a repülőtéren. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán


A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a repülőtér legtöbb utasa egész évben dolgozott, a félretett pénzéből el akar menni nyaralni, a legtöbben ezt komoly erőfeszítéssel hozzák össze, a legtöbb magyar család számára ez az év egyik fontos eseménye. 

Nemcsak arról van szó, hogy rosszul szervezik a légiközlekedést, hanem arról, hogy semmilyen emberséget nem mutatnak a reptéren, a légi közlekedésben, amikor nem mondják meg, mi a helyzet, amikor óriási késések vannak 

- tette hozzá.

Ami a repülőtéren történik, az még az állami tulajdonszerzés előtti időszak következménye - jelentette ki a kormányfő, hozzátéve: bízik benne, hogy amikor megtörténik a reptér tényleges fizikai átvétele, a helyzet javulni fog. Nemcsak a repülőtér üzemeltetésének kell javulnia, mert gond van a légi közlekedés irányítóival és a földi kiszolgálással is 

- mondta Orbán Viktor, kiemelve, hogy sokkal több megértést és emberséget várnak azoktól, akik ott a magyar emberekkel vagy a turistákkal találkoznak. Nyomatékosította, hogy vannak elvárások, amiket a kormány támaszt, és a minisztereket felszólította, hogy ezeknek szerezzenek érvényt.

Berendelték a HungaroControl vezetőjét

Az elmúlt hetekben és napokban jelentőssé váltak a repülőjárat késések. Méltatlan helyzetek alakultak ki, gyalázatos körülmények voltak, amelyet családok és turisták százainak kellett elszenvedniük. A 21. században megengedhetetlen, hogy az utasok hosszú órákat rostokoljanak a reptéren úgy, hogy nem kapnak megfelelő tájékoztatást és ellátást. Ez tarthatatlan, azonnali és összehangolt cselekvésre van szükség - hangsúlyozta pénteken kiadott közleményében Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.

Orbán Viktor miniszterelnök elvárásainak megfelelően a miniszter a helyzet mielőbbi felszámolása érdekében berendelte a HungaroControl vezetőjét és arra fogja kéri, hogy azonnal készítsen intézkedési tervet a kialakult anomáliák kezelése érdekében. A nemzetgazdasági miniszter üdvözölte, hogy 

a fogyasztóvédelmi hatóság kiemelten vizsgálja a légitársaságok tevékenységét, és további határozott lépéseket vár el a légitársaságokkal kapcsolatos elfogadhatatlan anomáliák megszüntetése érdekében.

Mindezeken túlmutatóan Nagy Márton arra kérte a Budapest Airport Zrt.-t, hogy biztosítson megfelelő eszközöket és infrastruktúrát ahhoz, hogy az utasokat a lehető legkisebb kellemetlenség érje, komfortérzetük minél magasabb legyen. Szükség esetén pedig - annak ellenére, hogy ez nem az ő feladata - lássa el élelmiszerrel és ivóvízzel a késést elszenvedő, sokszor kisgyermekes családokat és turistákat -ismertette az NGM az intézkedéseket.

Sokaknak tönkretette a nyaralását a botrányos késés, járattörlés

Alghero festői szépségű hely Szardínia szigetén, ahol bárki szívesen töltene el egy hosszabb-rövidebb álomnyaralást. Egy ilyen kiruccanás vált az utolsó pillanatban rémálommá azoknak utasoknak, akik a Ryanair FR4751-es járatával tértek volna haza a nyaralásukról Budapestre. Az eredetileg június 27-én, 22 órakor induló repülőre előbb késést jelentett be az azt üzemeltető fapados légitársaság, majd éjfél után nem sokkal törölte is a járatot, nagy pánikot keltve ezzel az utasok – köztük kisgyermekek – körében.

Mivel kis repülőtérről és késői óráról volt szó, ezért a helyszínen már csak nagyon kis létszámú személyzet volt jelen. A gépen egy 46 fős magyar csoport is utazott (volna), akik utazási irodán keresztül foglalták le a szardíniai nyaralást – mint később kiderült: 

ez mentette meg őket a Ryanair utasokat semmibe vevő üzletpolitikájától és attól, hogy a reptéren töltsék az éjszakát, étlen-szomjan, mint a többiek. 

A csoportot szervező Proko Travel utazási iroda vezetője így emlékszik vissza a történtekre:

Mikor láttuk, hogy törölték a Budapestről Szardíniára induló gépet, azonnal elkezdtünk dolgozni, mert tudtuk, hogy utasaink hazafelé tartó járatát is törölni fogják, mivel így ki sem ér az a gép, ami aztán velük visszafordulna Budapestre

 – mondta el a Ripostnak Prónay Bence.

De a Metropol írt arról a két gyermekét egyedül nevelő édesanyáról is, aki hónapokig spórolt egy pár napos római élményre. Izgatottan indultak útnak június 26-án délelőtt – és lógó orral, rossz élménnyel tértek haza éjjel fél egykor. A családot a repülőtéren értesítették, hogy késik a gépük, majd hosszú várakozás után felengedték őket a repülőre, ahol még két órát várakoztak, végül közölték az utasokkal, hogy szálljanak le. Az anyuka hiába kért vizet hatéves kisfiának, amíg a gépben várakoztak, nem kaptak.

Látva másokat, beálltak abba a sorba, ahol arra vártak az emberek, hogy átfoglaljanak egy másik járatra, de nekik már nem jutott hely, csak 5 nap múlva – amikor már nem volt szállásuk, sem szabadság, lehetetlen volt mindent átszervezni.

Az utolsó megtakarított fillérünket erre az útra fizettük be és tettük félre, ez lett volna a közös családi nyaralás 

– mondta az elkeseredett anyuka. – Nem tudom, visszakapjuk-e a pénzünket és mikor, a szállás nem térít vissza, az biztos. Éjjel fél 1-re értünk haza, halálosan kimerültek voltunk mind a hárman.

 

origo.hu

Váltott a világ legszexibb focistanője, Alisha Lehmann - kép

ripost.hu

Az RTL bukott sztárjain nevet a nép

life.hu

Margot Robbie gyereket vár - FOTÓ

ripost.hu

Turi Xénia nem fogja a kislányát szoptatni

ripost.hu

Hoppá! Szoboszlai Dominik exe üzenhetett az új barátnőnek

mindmegette.hu

Készítsd így a kovászos uborkát, és tuti, hogy a tapasztalt háziasszonyok is elkérik a receptet

ripost.hu

Férfiak millióit tette ezzel boldoggá: így jelent meg az orvosnál a világ legszexibb focistanője

ripost.hu

Itt az újabb bizonyíték! Szakíthatott a TV2 sztárpárja

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a három vármegyére lecsap

ripost.hu

Már kitervelte Harry herceg, ezt fogja tenni, ha Vilmos lesz az új király

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Orbán Viktor: hétfőn kiderül, hogy nem a levegőbe beszéltem

INSIDER

Botrányos bulizás: Magyar Péter tettéért mások rács mögé kerülnek

INSIDER

Döntött az Alkotmánybíróság: nincs vége a főpolgármester-választásnak

INSIDER

Magyar Péter Brüsszelben lelhet menedéket a felelősségre vonás elől

INSIDER

"Nem vagyok hajlandó beletörődni, hogy esély nélkül éldegéljünk" – orvosai is lemondtak a 13 éves nagybeteg Vivienről

INSIDER

Kormányinfó: Itt vannak a kormány legújabb döntései, mutatjuk a részleteket!

INSIDER

Ezt te sem találod ki! – ez most a legdrágább használt autó a magyar portálon, 2 nagy sikerű filmben is szerepelt

INSIDER

„Ezek a gyerekek a húszas éveikben meghalnak" – Petíciót indítottak a Duchenne-szindrómás gyerekekért a magyar szülők