Magyar Péter kiskorú lányoknak tett perverz ajánlatokat

POLITIK
Létrehozva: 2024.07.05.
Módosítva: 2024.07.05.

Orbán Viktor: A béke érdekében lépéseket kell tenni

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozott péntek reggel. A rádióinterjúban többek között arról is beszélt, hogy azért nagyon fontos a békéről egyeztetni, mert minden nap több százan halnak meg a háborúban. Jelenleg nem folyik párbeszéd a nagy országok között - tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor a beszélgetés elején közölte, óvatosnak kell lenni, amikor egy lehetséges tűzszünetről beszélnek. A nagy országok ügyeit a nagy országok fogják elintézni, de ma nincs párbeszéd. Minden nap több százan halnak meg, és azért kell beszélni a békéről, mert nem beszélünk a háború okozta nyomorúságról - tette hozzá. Európának az emberséges külpolitika iránytűjét kellene a kezében tartani, és így közelebb jutnánk a békéhez - mondta.

ORBÁN Viktor
Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

Amit én csinálok azok tárgyalási formátumnak tűnnek, de nem tárgyalunk. Elmegyek olyan háborús helyekre, ahol kérdéseket teszek fel, hogy meg lehessen érteni a szándékait. Ha nem mérjük fel a pontos határokat, akkor a béke nem jön el. 

 

 

A béke érdekében lépéseket kell tenni, de Magyarország ezért nem vállalhat felelősséget.

 

Sajnos még a békéhez vezető út nagyon messze van

Orbán Viktor rámutatott arra is, hogy tűzszünetet egyik fél sem szeretne, mert a másik addig előnyhöz juthat. A mindenkori soros elnöknek nincsen mandátuma arra, hogy a békéről tárgyaljon - tette hozzá. Sajnos még a békéhez vezető út nagyon messze van. Minden lépésről akkor lehet beszélni, ha azt elértük - tette hozzá.

 

Morális nyomás van az embereken

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a háborúról való bevonódás miatt az európai felmérések manipuláltak.

 Van egy morális nyomás az embereken, miszerint Európának többet kellene tennie, hogy a háborús feszültség enyhüljön Ukrajnában. 

A második érzés, hogy aggódnak a háború gazdasági hatásaitól - tette hozzá. Ez a két dolog afelé tolja az európai közvéleményt, hogy legyen valamilyen megállapodás.

 

Mi a francia választás tétje?

Hétfőn gyűlnek össze az alakuló ülésre a Patrióták Szövetségének tagjai, és akkor derül ki, kik csatlakoztak - mondtak Orbán Viktor. A francia parlamenti választásról azt mondta, az ottani jobboldalt eddig egy kordon alatt volt, és most ezt sikerült áttörni. 

Itt egy olyan változás lesz, ami hatást gyakorol az egész kontinensre, de a végeredmény csak vasárnap derül ki. 

 

 

Jobban állnak a hazafiak Európában, mint ahogy az látszik

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy jobban állnak a hazafiak Európában, mint ahogy az látszik. Szeptemberben választások lesznek Ausztriában, ahol a szabadságpárt az esélyes, Belgiumban is új miniszerelnök lesz. A tanácsban, ahol a kormányok képviseltetik magukat, ott már látszik a hazafiak előretörése. 

 

Kereskedelmi háború réme fenyeget

Kereskedelmi háború réme fenyeget, és az európai autógyártók sem szeretnének ebbe belekeveredni - mondta Orbán Viktor. Egy rossz és átgondolatlan döntés miatt a keletiek is lépni fognak, és ennek nem várt következményei lesznek - tette hozzá. A kormányfő rámutatott arra is, ha kereskedelmi háború lesz, akkor a Magyarországon megtermelt árukat nem tudjuk eladni. 

 

Orbán Viktor a légikésésekről: ez tűrhetetlen!

A hatalmas repülési késésekről azt mondta a kormányfő, hogy amit ott látunk az tűrhetetlen. Itt az emberség minimuma is hiányzik, mert sokan egész évben dolgoztak, és most a félretett pénzükből mentek volna nyaralni. Itt semmilyen emberséget nem mutatnak - tette hozzá. Ennek nem szabadna megtörténnie. Amint megtörténik a repülőtér állami átvétele, akkor azonnali változás lesz.   

 

A kereskedőknek be kell tartani a benzinárról szóló megállapodást

A benzinárról azt mondta a kormányfő, hogy egy miniszterelnök ne fenyegetőzzön, de amikor korábban kötöttek egy megállapodást az érintettekkel, és azt nem tartják be, akkor szépen mondják, hogy azt be kell tartani. Nem fizethetnek többet a magyarok a térségi benzinárnál, és ezt a kereskedőknek be kell tartani - tette hozzá. 

 

A háború után teljesen más világ lesz, mint ami előtte volt

A háború után teljesen más világ lesz, mint ami előtte volt - mondta Orbán Viktor. Ehhez fel kell készülni, és alkalmazkodni kell - tette hozzá. A turizmus azért fontos, mert az a legjobb pénz, mert itt marad a turista pénze. A repülőtér megvásárlása után tovább erősödhet a turizmus. 

Mindezzel párhuzamosan elindul az otthonfelújítási-program, és próbálunk olyan megállapodásokat kötni a munkaadókkal, hogy minél több pénz maradjon az embereknél. 

Továbbra is mindenkinek van lehetősége, hogy munkát találjon itthon - tette hozzá. 

 

A teljes interjút itt nézheted vissza:

 


 

 

origo.hu

Megalázták a német válogatott látványosan elhízott sztárfocistáját

ripost.hu

"Ritka ízléstelen..." Kemény kritika érte Kulcsár Edinát

borsonline.hu

Aurelio őszinte vallomást tett: Van, amit a börtönnél is jobban szégyellek!

vg.hu

Keményen fogalmazott az amerikai fegyverek bevetéséről Lavrov

life.hu

Jennifer Lopez beszédes ékszert viselt - Ben Afflecknek vagy a világnak üzent vele?

ripost.hu

Már kitervelte Harry herceg, ezt fogja tenni, ha Vilmos lesz az új király

travelo.hu

Selmecbánya: Egy kisvárosnyi Prága két órányira Budapesttől

ripost.hu

Három gyermeke már elbúcsúzott az anyukájától: a nő életét a szódabikarbóna mentette meg

ripost.hu

Férfiak millióit tette ezzel boldoggá: így jelent meg az orvosnál a világ legszexibb focistanője

ripost.hu

Már nem csak ketten utazunk! - Apa lesz a TV2 sztárja

ripost.hu

Lehetetlen teszt: a magas IQ-val rendelkezők 1 százaléka tudja csak megoldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Zelenszkij népszerűsége csökken, Putyin elfogadottsága nő – Belefáradt a világ a háborúba

POLITIK

Egyre pesszimistábban az európaiak Ukrajnával kapcsolatban

POLITIK

Háborús készülődés Németországban

POLITIK

Amerikai F-16-os és orosz gépek csapnak össze Ukrajna egén

POLITIK

Újabb állomásokhoz érkezik a magyar békemisszió

POLITIK

Így reagál Oroszország, ha amerikai fegyverekkel támadják

POLITIK

El kell kerülni a Kína és az EU közötti kereskedelmi háborút

POLITIK

Magyar Péter kiskorú lányoknak tett perverz ajánlatokat