RETRO RÁDIÓ

Félretájékoztatta és étlen-szomjan várakoztatta utasait a Ryanair: újabb botrány Ferihegyen

GUY
Szerző
GUY
Létrehozva2024. 06. 28. 09:45

Az elmúlt hetek több órás késései után itt az újabb fapados botrány Ferihegyről: több, mint négy órás várakozás után sem szállt fel a Rómába tartó járat, miközben az utasoknak fogalmuk se volt, mire számítsanak, élelmet vagy frissítőt ugyanakkor nem kaptak.

Még le sem csillapodtak a kedélyek a Liszt Ferenc Repülőtéren az elmúlt hetekben tapasztalt, jelentős járatkésések miatti botrányok után, máris itt az újabb ügy: a főszereplő ezúttal a Ryanair és a diszkont légitársaság július 27-i, szerdai, Rómába induló járata, amely 16 óra 50 perckor szállt volna fel Ferihegyről. Nem így történt – tudtuk meg egy olvasónktól, aki ott ült ugyan a gépen, csütörtökön mégis Budapesten számolt be a kálváriájáról.

Amikor végre megérkezett a Ryanair gépe, az utasok reménykedtek, hogy eljuthatnak úti céljukhoz  Fotó: Olvasói

Nyíri András Domonkos másodmagával utazott volna a magyar fővárosból Rómába és ehhez éppen a Ryanair június 26-i, 16 óra 50 perckor induló járatát nézte ki. Nem bízott semmit a véletlenre: az ajánlott érkezési időnél is korábban, már 15 órakor ott volt Ferihegyen.

Valamikor 15 óra 20 perc körül a Ryanair mobilalkalmazáson keresztül jelezték, hogy késni fog a járatunk és a 16 óra 50 percre tervezett indulás helyett majd csak 18 óra 15 perckor fogunk kigurulni a kifutóra. Közben viszont a reptéri információs táblák már ekkor 20 óra 35 perces felszállási időről tájékoztattak, vagyis nem igazán volt egyetértés a légitársaság és a reptér között abban, hogy mikor is indulhatunk el

 – mesélte Domonkos a Ripostnak.

Jött az ilyenkor szokásos kávé - saját pénzen, a reptéri büfében - és jobb híján a reptéren sétálgatás.

Később a légitársaság mobilalkalmazása újabb csúszásról és már 19 óra 25 perces felszállásról adott tájékoztatást, miközben az is folyamatosan változott, hogy melyik kapun tudjuk majd megkezdeni a beszállást. Azt gondoltuk, hogy biztos jó oka van a jelentős késésnek: talán egy vihar, vagy ilyesmi

– emlékezett vissza ezekre a percekre. Ekkor az utasok még reménykedve várakoztak.

Végül már 18 óra is elmúlt, amikor kiderült, hogy melyik kapunál, de legalább megkezdődhetett a beszállítás a járatra, amelynek ekkor már több mint egy órája a levegőben kellett volna lennie. A fedélzeten a pilóta közölte, hogy csak újabb 1 óra és 20 perc elteltével tudnak majd felszállni. Ezen a ponton még senki sem háborgott, pedig messze volt már a tervezett 16 óra 50 perces indulás.

Már órák óta a gépen voltunk, becsukott ajtóknál, de még mindig nem kezdtünk el gurulni. Ehelyett nagyjából 20 óra magasságában ismét a pilóta szólalt meg, hogy közölje: nem fognak tudni felszállni, mert a fogadó reptér, a római Ciampino bezár, mire odaérnénk.

Ez azért is érdekes, mert a római reptér honlapja szerint hajnali 4 óra és éjfél között van nyitva a légikikötőE-mailt is kaptak a járat utasai, amelyben a késésből, illetve a járattörlésből fakadó jogorvoslati lehetőségekről tájékoztatta őket a Ryanair. Domonkos odament ezzel az e-maillel a stewardesshez, aki csak azt tudta hajtogatni neki, hogy nem késnek még két órája! Mindezt este nyolckor, az utas arcába, annak a járatnak a fedélzetén, amelynek 16 óra 50 perckor kellett volna felszállnia...

Jelentős járatkésés esetén a légitársaságoknak kötelességük étellel és itallal ellátni az utasokat. A Ryanair ezt nem tette meg (Képünk illusztráció) Fotó: Lucas Oliveira / Pexels 

Ez volt az a pont, ahol már egyre többen adtak hangot a türelmetlenségüknek, főleg azok, akik gyerekkel voltak. Domonkos így folytatta:

Valamikor 21 óra körül végre kinyitották a gép ajtóit és leszállhattunk. Mi ezt az elsők között tettük meg és azonnal a Ryanair reptéri irodájához siettünk, ahol hárman voltak előttünk, tehát megint várakozás következett.

Mikor végre sorra kerültek, Domonkoséknak felajánlottak egy 28-i indulást, de mire olvasónk ezt átgondolhatta volna, már nem is élt az ajánlat, mert az a járat be is telt. Ajánlottak nekik egy Nápolyba érkező járatot, ami cirka 200 kilométerre van Rómától, ahová menni akartak. Végül elfogadták a június 30-án induló járatra a jegyet, 5-i visszaúttal.

Azt is kérdeztem, hogy a reptérről hazautat megtérítik-e, de finoman szólva sem voltak segítőkészek, mi pedig úgy láttuk, jobb, ha magunk oldjuk meg, hogy mihamarabb otthon lehessünk végre.

Bőven akadtak azonban olyanok, akiknek ennél is hosszabbra nyúlt az estéje: este negyed 10 körül ugyanis a 16:50-es római járat többi utasa is beállt a sorba a Ryanair irodájánál...

A Ripost megkérdezte a Ryanairt és a Budapest Airportot, mi volt az oka a járattörlésnek és miért nem kaptak az utasok sem megfelelő tájékoztatást, sem ellátást, amint válaszuk megérkezik, frissítjük cikkünket.

A kormányhivatal várja a bejelentéseket

Hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizz Air, a SunExpress és a Eurowings légitársaságokkal szemben Budapest Főváros Kormányhivatala az utóbbi napokban tapasztalt jelentős járatkésesek kapcsán. Az ellenőrzés arra irányul, hogy a légitársaságok betartották-e a vonatkozó uniós rendelet előírásait az utasok tájékoztatását, valamint a nekik nyújtandó segítséget illetően. Ha az ellenőrzés során jogsértés gyanúja merül fel, a szükséges eljárásokat a kormányhivatal megindítja az érintett légitársasággal szemben - közölte a hatóság. A kormányhivatal az idegenforgalmi főszezon alatt kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy fellépjen azokkal a légitársaságokkal szemben, amelyek nem tartják be a jogszabályi előírásokat, veszélyeztetve ezáltal az utazók nyugodt családi kikapcsolódását. A kormányhivatal arra biztatja az utasokat, forduljanak hozzá bizalommal a légi utazással kapcsolatban tapasztalt érdeksérelem esetén.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.