RETRO RÁDIÓ

Felkerestük a zalai kamujézust: ismét a hívei pénzén vásárolt luxusházban él

Létrehozva2024. 06. 05. 05:30

Még akkor se volt ennyire ismert, amikor tevékenykedett: Teskándon még a legkisebb gyerekek is hallottak a "kamujézusról". Mint arról a Ripost korábban többször beszámolt, T. Miklós korábban arról híresült el, hogy „Jézus inkarnációjaként gyógyított”. A magát ártatlannak valló férfi ellen büntetőeljárás is indult. Azóta hazatért az otthonába, de nem szívesen jár-kel az emberek között.

Évek teltek el, de még mindig elevenen él a teskándiakban a többszáz embert szektájába csábító T. Miklós története. A 70 év körüli, magát Jézusnak reinkarnációjának nevező férfi a Zala vármegyei községben valódi háremet tartott fenn fiatal lányokból, ráadásul szeánszain súlyos összegeket zsebelt be a híveitől. Ellene végül kuruzslás miatt indítottak eljárást. Az ügyészség hat év börtönbüntetést kért a férfira. Ám úgy tűnik, hazatért a kamujézus, ugyanis látták a szomszédai abban a luxusházban, amit még annak idején a hívei pénzéből vásárolt.

Hazatért a luxus házába a kamujézus Fotó: Ripost

Annak idején, amikor kirobbant az ügy és mindenki megtudta, hogy szektát csinált a férfi, akkor nagyon megdöbbentünk

 –mondta a Ripostnak az egyik szomszéd. „Emlékszem, rengeteg fiatal járt hozzá, láttam, hogy sok mindenben segítenek is neki. Még viccből rá is szóltam a gyerekeimre, hogy ők mért nem segítenek otthon a kerti munkában úgy, mint ezek a fiatalok Miklósnál. Aztán kiderült, hogy miket tett velük…"

A szomszédok néhány héttel ezelőtt látták a férfit a házában.

Épp csináltuk a kapunkat, akkor láttam Miklóst. Ez Pünkösd körül volt. Nem igazán megy sehova, szerintem nem mer az emberek közé menni, mert volt olyan is, hogy rengetegen megjelentek a háza előtt. Kiabáltak és őrjöngtek. Gondolom, azok a becsapott hívei voltak

 – emlékezett vissza a szomszéd.
 

A férfi több hívével is nemi életet élt  nők beszámolója szerint Fotó: Facebook

Hívei pénzéből luxusban élhetett 

A kuruzslással vádolt férfi 40-50 fős „spirituális tanácsadásain” fejenként 8000 forintot kért a híveitől, akiktől jótékony célokra rengeteg adományt is beszedett. Sokmilliós bevételeiből luxuséletet élt: hatalmas villában lakott, de félig a nevén volt egy zalaegerszegi ingatlan is, ahol a szeánszait tartotta, valamint egy balatoni nyaraló, két telek, két szántó, és egy ciprusi villát is a sajátjaként használt. Több luxusautóval is járt, bár állítólag csak egy volt a nevén, a többit „kölcsönbe, használatra” kapta.

Fiatal lányokkal tartott fenn viszonyt

A Ripostnak korábban két fiatal lány adott interjút, akikkel a kamujézus szexuális kapcsolatot létesített. Információink szerint a 20 perces aktusokon a lányok egymást váltották. A férfi Viagrát szedett, a lányokat pedig fogamzásgátló használatára kötelezte, mert ő nem volt hajlandó óvszert használni. Az egyik áldozat azt nyilatkozta, hogy a férfi azt mondta neki: „Te vagy Mária Magdolna, és már kétezer évvel ezelőtt is együtt voltunk.” Volt olyan, akit néhány találkozás után arra kért, csókolózzanak, majd közösüljenek és kéréseit kérdés nélkül teljesítették a nők, akik valóban elhitték, hogy spirituális vezetőre találtak.

Végül a kamujézust az élettársa buktatta le, majd több híve is feljelentést tett ellene. 

Szórólapokat szórtak szét a férfiról a hívei. Fotó: Ripost

Üldözni kezdték a hívei 

Amikor kibukott, hogy az adományokból a saját vagyonát bővítette, a hívek üldözni kezdték T. Miklóst. A férfi ellen egyre többen szólaltak fel, ami odáig vezetett, hogy a megmaradt követőknek meg kellett védeniük a "mestert". Szórólapokat gyártottak, amiket az egész községben kiragasztottak. A férfi fényképe volt látható rajta, ami mellett az a szöveg állt, hogy: "Ő a valódi Jézus Krisztus! Ne bántsátok!" A hívek egy nagyobb csoportja meg is jelent a férfi házánál, ahol követelték, hogy azonnal jöjjön elő, de ő akkor egy másik ingatlanjában bujkált. 

Jelenleg folyik a bírósági eljárás, ahol legutóbb a férfi azt nyilatkozta, hogy ő nem érzi magát semmilyen vádpontban bűnösnek. Az ítélethirdetés júniusban várható. 
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.