Létrehozva: 2024.06.20.

Elhagyott gyerektáborra bukkant Gyula: kísérteties zaj zavarta meg a csendet - videó

Elhagyatott gyermeküdülőre bukkant Gyula az erdő közepén.Tik-Tok videója ezen a kísérteties helyen játszódik. Az idő múlásával az épület állapota ugyan leromlott, de a szobák és a berendezési tárgyak a múltat idézik.

Az épületbe belépve belecsöppenhetsz a múltba. Egy pillanat alatt néhány évtizeddel ezelőtt érezheted magad. Azt a hangulatot árasztja, mintha húsz évvel ezelőtt hazament volna az utolsó diákcsoport, és a következő pedig elfelejtett volna megérkezni. A berendezési tárgyak érintetlenül a helyükön vannak azóta is. A hely szinte érintetlen időkapszulaként áll elhagyatva az erdő közepén. Még a sokat látott Gyula is összerezzent a videó készítése közben, amikor rejtélyes hangok zavarták meg a csendet.

Mintha megállt volna az idő az elhagyatott üdülőben Foto:Urbex Gyula/Tik-tok

Az urbex egy különleges hobbi, elhagyatott, elfeledett, lehetőleg nehezen megközelíthető helyeket és épületeket fedeznek fel a közösség tagjai. Felfedezéseiket fotóval és videóval dokumentálják, és így szélesebb körben lesz látható egy-egy érdekes hely. Sokan úgy tartják, hogy, hogy az urbex is egy modern kori régészet, csak épp a modern kor elfeledett kincseit tárja fel.

De természetesen szigorú szabályok vonatkoznak rá, hogy mit szabad és mit nem egy elhagyatott ingatlanban. A legfontosabb alapszabály, hogy a felfedezés közben nem szabad kárt tenni semmiben. A tevékenység a múlt felfedezéséről, és megőrzéséről szól, nem pedig a vandalizmusról. Ezért sok esetben a videók készítői el sem árulják a felfedezett ingatlan pontos helyét. Úgy vélik, amíg nem tudja a nagyközönség, hogy hol van, addig van biztonságban.

Az elhagyatott gyermektábor sok emberben nosztalgikus érzéseket ébreszt fel. Több generáció nőtt úgy fel, hogy a vakációjuk legszebb pillanatait táborokban élte át. Ahogy az a videón is látszik, ebben az épületben még minden a helyén van. A szobákban emeletes ágyak és fém szekrények. De ennek az elhagyatott helynek is, mint a legtöbb hasonlónak van egy kísérteties hangulata is. A videó készítője egy pillanatra még össze is rezzen, amint a lehullott vakolatdarabok és galambtetemek közt lépkedve zajt hall. Kis híján még a kamerát is kiejtette a kezéből. De miután rájött, hogy nem kísértetek járnak az üdülőben, hanem csak egy galamb repült be, folytatta a felfedezést.

 

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek