Létrehozva: 2024.06.26.

"Nem volt ereje elmondani, hogy apa nem jön többé" - életét veszítette a kisfiáért harcoló, nagybeteg Patrik apukája

A kisfiú hónapok óta az életéért harcol egy kínai kórházban, édesapját, Attilát azonban végzetes szívroham érte. Anyukája nem meri elmondani kisfiának, hogy apukája nincsen többé.

Egyik pillanatról a másikra tört össze a boldog családi élete egy Kínában élő magyar férfinek, Attilának. Április elsején ugyanis hatéves, addig makkegészséges fia, Patrik, minden előzmény nélkül görcsös rohamot kapott játék közben, összecsuklott, majd kómába esett

Édesapja az utolsó szívdobbanásáig csak Patrikra gondolt Fotó: Facebook / Patrikért

Patrik egy hétig kómában volt, az orvosok pedig a CT és MR-vizsgálatok alapján kiderítették, hogy a fiúcskának vélhetően vírusos meningitise lehet. Ennek megerősítésére viszont több, igencsak költséges vizsgálatra lenne szükség, amit nem fedez a külföldi biztosítás, emellett számos kezelést is kap. 

A pár minden egyes nap a kórházban ült Patrik mellett, Lucyvel együtt Attila is végig fogta a betegséggel harcoló kisfia kezét. Időközben azonban újabb fájdalmas tragédia sújtotta az összetört családot: a fiáért aggódó Attila ugyanis június 21-én éjjel szívrohamot kapott, és bár érkezett a segítség, életét már nem tudták megmenteni. 

Erre nincsenek szavak, de mégis el kell mondanom, hogy a drága testvérem, Ati nem fog már többé ebben a csoportban hírt adni imádott kisfia állapotáról, mert a mai napon tragikusan váratlanul, szívroham következtében elhagyta ezt a földi világot és az öröklétbe költözött

 - írta az édesapa testvére, Renáta. A gyászoló rokon azt is elmondta, hogy szeretett testvére vélhetően a stressz okozta megpróbáltatásokba roppant bele.

Valószínűleg az a rengeteg aggodalom és stressz, ami érte őt az utóbbi hónapokban a kicsi Patrik betegsége kapcsán, legyűrte őt, aki pedig mindannyiunk közül a legerősebb volt… 

- tette hozzá összetörten. Mint mondta, a család szeretné hazahozatni Attila hamvait Kínából:

Szeretnénk majd Ati hamvait hazahozatni Kínából, hogy az édesapánk mellett nyugodhasson és persze a drága kis Patrik kezelése és gyógyulása továbbra is a legfontosabb számunkra, hiszen Ati is érte küzdött utolsó szívdobbanásáig…

 - szögezte le testvére, kihangsúlyozva: Lucynak és Patriknak most nagyobb szüksége van a támogatásra, mint valaha, hiszen a kisfiú kezelését nem lehet leállítani, a számla pedig közel 700 ezer forintra rúg jelenleg. A gyűjtést szervező édesapa számlájához azonban nem fér hozzá egyelőre a család, így minden segítség jól jön nekik.

Mivel jelenleg a fiú gyógyulása a legfontosabb, neki egyelőre nem mondták el, hogy imádott apukája nincsen többé.

Lucynek egyelőre nem volt ereje elmondani Patriknak, hogy apa nem jön többé. Nem tudjuk, hogyan fog reagálni, mikor megtudja, mert folyamatosan kérdezi, hogy hol van...Nem érti, miért nem apa vitte be neki a kért legókat a kórházba 

- mondta Renáta. 

Aki szeretne, ITT tud segíteni Patriknak.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek