Létrehozva: 2024.05.25.

Magyar bűnözők sokkolták Bécset: kifosztották az osztrák betörőkirályt

A magyar banda tettét még a bécsi bíróság is példátlannak nevezte.

- Példátlan rablássorozat! - jelentette ki hitetlenkedve az ügyész a bécsi tartományi bíróságon, miután egy nem mindennapi magyar banda állt eléjük. Az 53 éves magyar férfi és a vele dolgozó két, 28 és 43 éves nő döbbenetes rablássorozatot hajtott végre tavaly: 10 áldozatot fosztottak ki, egészen elképesztő körülmények között. 

börtön
Az 53 éves magyar férfi mindent tagadott, a két nő azonban állítja: ő tervelt ki mindent   Fotó: Pexels (illusztráció)

2023 őszén a férfi a két bandatag nőt eszkort lányként közvetítette ki idősebb férfiakhoz, akik azonban a vággyal fűtött légyott helyett egészen mást kaptak: egy durva eszméletvesztés után arra tértek magukhoz, hogy mindenüket ellopták. Az eszkortnak álcázott rablók ugyanis korántsem iszogatni és szórakozni jöttek: bedrogozott pezsgővel állítottak be a kiszemelt idős lakására. Ahogy a mit sem sejtő nyugdíjas meghúzta a piát, szinte azonnal elájult - ekkor lépett akcióba a két nő. A bandatagok ugyanis, míg áldozatuk kiütve feküdt, vittek mindent, ami csak mozdítható: pénzt, ékszert, értékeket, mi több, komplett széfeket is meglovasítottak. 

Az ősz folyamán közel tíz áldozatot szedtek, köztük a 85 éves Ernst Walter Stummert, a legendás osztrák betörőkirályt. A férfi évtizedeken keresztül legendás alakja volt az ausztriai bűnügyi életnek, a mesterbűnöző 30 hosszú évet töltött börtönben. Most viszont nyugdíjas éveit tengette, amikor balszerencséjére saját munkásságával találta szembe magát:

Rengeteg nőnek írtam akkoriban. De nem gondoltam, hogy tényleg jönni fognak. Mikor megérkeztek, kinyitottam egy üveg pezsgőt, töltöttem egy pohárral, aztán már nem emlékszem semmire. Az egész talán három percig tartott

 - mesélte a Kronénak az idős bűnöző, aki tőle szokatlan módon, életében először nem vádlottként, hanem sértettként érkezett a bíróságra a napokban. A csapatot ugyanis idő közben lebuktatták és letartóztatták, a bíróságra is együtt érkeztek: az 53 éves magyar szervező, 28 éves, várandós barátnője és 43 éves expartnere. A férfi azonban mindent tagadott:

Nem jártam ki a házakhoz. Csak a rendőrségtől tudtam meg, hogy kábítószert használtak. Azt hittem, hogy csak bemennek, iszogatnak és szórakoznak 

- vallotta. A két nő azonban ellene vallott, és azt állították: mindent a magyar főnök tervelt ki. Nem csoda, hogy a felek egymásra mutogatnak: tetteikért akár 15 év börtönt is kaphatnak, a 28 éves nő gyermeke is valószínűleg a rácsok mögött fog megszületni.

 

origo.hu

Szijjártó Péter rendkívüli bejelentést tett

ripost.hu

Ez a fotó lehet a bizonyíték az időutazásra?

borsonline.hu

Édes pillanat: Katalin hercegné így szeretgette meg gyermekét

magyarnemzet.hu

Botrány az Eb-n, keményen támadja az európai szövetséget a volt játékvezető

ripost.hu

Varga Miklós Joe és a kisfia, Alexander: „Belehalnék, ha hétvégi apuka lennék”

mandiner.hu

Ilaria Salis célkeresztjében: Magyarország

ripost.hu

Nem tudták megmenteni: legyőzte a rák, elhunyt a legendás énekes

mindmegette.hu

Végleg elbúcsúzhatunk az egyik kedvenc csokinktól, ugyanis bezár a édességgyár

ripost.hu

"Végre újra itt!" – falatnyi topban jelentette be a hírt Stana Alexandra

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

ripost.hu

Nem hiszed el, mi a sokáig roppanós kovászos uborka titka

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kormányinfó: kiderült, mit gondol a kormány a választás eredményéről

INSIDER

Megállapodott Orbán Viktor és a NATO-főtitkár: nem mennek magyar katonák Ukrajnába

INSIDER

Magyar Péter tévés hisztije megint bizonyította: erőszakos, nárcisztikus személyiség

INSIDER

"Csak annyit kértem, tartsák rendben" – Ildikó segíteni akart a tűzeset károsultjainak, de rosszul sült el a jótékonykodás

INSIDER

Berobban a kánikula: az ország jelentős részére figyelmeztetést adtak ki

INSIDER

Két életmentés a dunaújvárosi strandon: 16 éves fiú szíve állt meg, és 70 éves nő lett rosszul

INSIDER

"Lassan már nem féltem, inkább ideges voltam, hogy mi a francot akar "– Kata évekig élt együtt az előző lakó szellemével

INSIDER

Mágikus égi jelenség elé nézünk: csillag takarja majd a holdat