tóth gabi
Az egyik résztvevő kétségbeesve kért segítséget üzeneten keresztül az édesanyjától.
Komoly vádakkal illetnek egy amerikai, 57 éves édesapát, aki nem ismeri el bűnösségét a bizonyítékok ellenére sem. Az oregoni Michael Meyden ugyanis bedrogozta 12 éves lányát és barátait, amikor ők épp ottalvós bulit tartottak náluk. Az apa smoothie-ba keverte a tudatmódosítószert, majd többször is lecsekkolta az éjszaka folyamán, hogy a lányok tényleg alszanak-e. Az egyik iskolás azonban rájött, hogy valami nincs rendben, és vérfagyasztó üzenettel kért segítséget szüleitől.
Anya kérlek gyere értem és mond azt, hogy családi probléma adódott. Nem érzem magam biztonságban. Lehet, hogy nem válaszolok, ha ideérsz, de gyere és vigyél el. Kérlek. Kérlek vigyél haza. Kérlek, kérlek.
- írta kétségbeesve a tini hajnali kettő előtt nem sokkal, ám miután nem kapott választ, a család egy közeli barátjának is írt, akit végül elért, és rohant is érte. Meyden a lány elvitelekor részegnek tűnt a rokon számára, és szinte beszélni sem tudott.
Az apa a nyomozás eredményei szerint egy komoly antidepresszánst mixelt a smoothie-ba a lányoknak, majd ragaszkodott hozzá, hogy az utolsó cseppig megigyák azt. Az ottalvósok szerint az italt még cukorszórással is megszórta. Ezt követően jött az, hogy a tinik hirtelen kimelegedtek, majd ügyetlenek lettek és végül elájultak. Meyden ezt követően biztosra akart menni, hogy a csapat biztos mély álomba szenderült. Egy alkalommal közelhajolva az egyik lányhoz, még hadonászni is kezdett annak arca előtt, hogy biztos nincs-e ébren.
A férfi végül önként adta fel magát, viszont bűnösségét nem ismerte el a vádemelés során - írja az UNILAD.