Létrehozva: 2024.04.05.

Idén bő termés várható - ez a népi hiedelem kötődik Vilmos napjához

Bár még nem tudhatjuk, mit hoznak a következő hónapok, ha szombaton, Vilmos napján nem fog esni, úgy bőséges esztendő köszönthet ránk a népi hiedelem szerint.

Vilmos napját, április hatodikán, sokfelé szemmel tartották a népi megfigyelők, s ha ezen a napon eső esett, abból bizony a babonát sem nélkülözve, szűk esztendőt jósoltak. Április a "hét tél, hét nyár" időszaka, amikor az időjárásban szinte minden előfordulhat: a tikkasztó forróság éppúgy, mint a virágszirmokat megdermesztő, hirtelen haragú hózápor, vagy a zsenge növényeket fenyegető, erősebb hajnali lehűlés. 

Nos, idén április 6-án, vagyis szombaton a koponyeg.hu számításai szerint egyáltalán nem várható eső, sőt 23 fokos maximumokban bízhatunk, míg a met.hu szerint az ország egyes részein a 26 fok sem kizárt. Mindebből az következik, hogy idén jó termés elé nézünk. A szőlészek, borászok esetében ráadásul egy másik, korábbi népi megfigyelés is okot ad a bizakodásra.

Január 22-e például nagyon fontos nap volt a borászok számára, ugyanis minden évben ezen a napon dől el, milyen lesz az idei szőlőtermés: ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince – tarja a népi megfigyelés, ami azt jelenti, ha Szent Vince napján olvad, jó lesz a szőlőtermés. Idén ezen a napon több helyen 7 fokot is mértek, így ha voltak is jégcsapok, azok hamar elolvadtak. Úgy tűnik, idén bizony bejött az évtizedes népi jóslás, ám lapunk azért egy borászt is megkérdezett, mit gondol az idei várható termésről.

Szép termést tartogathatnak a tőkék, már csak a fagyosszentek okozhatnak károkat Fotó: pexels.com

Luka Enikő borász nem követi nyomon a népi megfigyeléseket, ám a pozitív jóslatnak nagyon örül. Mivel az évek során volt része megtapasztalni a természet erejét, nem bocsátkozik jóslatokba, ám azt lapunknak elárulta, egyelőre valóban ideálisnak tűnnek a körülmények.

 — sorolja a pozitívumokat Enikő, aki az amúgy is igen szeles soproni borvidéken gazdálkodik, ám a mostani szeles időjárást maga is igen extrémnek élte meg, ami súlyos károkat okozhatott volna a tőkéken.

 — fejti ki a szakember, aki abban bízik, a következő hónapok nem tartogatnak a gazdálkodók számára extrém időjárási körülményeket, hiszen ezek végzetes károkat idézhetnek elő. Enikő mindig próbál pozitív maradni, ám tudja, az időjárás kiszámíthatatlan, így csak annyit tehet, hogy bizakodik és végzi a munkáját.

 — zárja gondolatait egy drámai visszaemlékezéssel Enikő. A fagyos szentek a magyar néphagyomány szerint Pongrác, Szervác, Bonifác és Orbán, akik május 12 és 14 között okozhatnak katasztrofális károkat a mezőgazdaságban.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek