RETRO RÁDIÓ

Nagyon benézték az osztrákok, jönnek a nem várt gyerekek

Létrehozva2024. 04. 24. 11:25

A belügyminisztérium egyelőre tehetetlen a jelenséggel szemben.

A menekültek családegyesítése egyre nagyobb terhet jelent Ausztria számára, ugyanis a migráció általános jellemzője, hogy egy bevándorló három másikat hoz a későbbiekben magáhozírja a krone.at a belügyminisztérium adataira hivatkozva. Az elismert menedékkérők házastársai, valamint a kiegészítő védelemre jogosultak és kiskorú gyermekeik kérhetik a családegyesítést. Ugyanez vonatkozik egy Ausztriába érkezett gyermek szüleire is. 

Minden bevándorló három másik menedékkérőt hoz magával - Fotó: Ripost

A belügyminisztérium friss adatai szerint jelenleg a menedékkérők legnagyobb csoportját a hét év alatti gyermekek alkotják. Az első negyedévben a mintegy hétezer menedékkérelem csaknem harmada nulla és hét év közötti gyerekektől érkezett. A kérelmezők mintegy 53 százaléka nem idősebb 18 évnél. Emellett jelentősen nőtt a női menedékkérők aránya (46 százalék, beleértve a gyerekeket is). Összehasonlításképpen 2023-ban csak 24 százalék körül volt az arányuk. A hétezer új menedékkérelemből 4335-öt szíriaiak nyújtottak be. Mögöttük az afgánok állnak, 665 kérelemmel. Mindkét csoport tagjainak jó esélye van a védelemre Ausztriában. A szírek esetében a menedékkérelmek mindössze 30 százalékát, míg az afgánoknál 39 százalékot utasítottak el. 2023-ban a migrációs hátterű gyerekek létszámának növekedése miatt Bécsben romlott az általános iskolák helyzete, sokan nem vagy alig beszélnek németül, és a sok gyerekhez tanárhiány társul.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.