tóth gabi
Úgy tartják, hogy az április igen szeszélyes hónap, így ma még kicsit aggódnunk kell, hogy bejön-e a népi jóslás, mert ha esni fog, bizony pokoli év várhat ránk.
Egyelőre úgy fest, velünk vannak az égiek, ugyanis a népi időjóslások szinte mindegyike bő termést ígér és úgy tűnik, ez alól a Vilmos napi megfigyelés sem lesz kivétel. Legalábbis eddig úgy tűnik! Vilmos napját, vagyis április 6-át, sokfelé követték nagy figyelemmel, ugyanis a babona szerint, ha ezen a napon esik, bizony szűk esztendő köszönt be.
“Ha esik az eső, szűk lesz az esztendő” — tartja a népi bölcsesség, mely szerint őseink az alábbiakat figyelték meg: ha április 6-án esik az eső, szűk esztendő vár ránk, ha pedig süt a nap, Vilmos bő termést hoz. Ha hihetünk az országos időjárás előrejelzésnek, van okunk az örömre, ugyanis úgy tűnik, 20 fok feletti kellemes meleg, csapadékmentes idő vár ránk. Na persze egy kicsit azért lehet aggódni is, ugyanis az ország északkeleti részén az előrejelzés szerint előfordulhatnak futó záporok. Már csak az a kérdés, hogy ha csak az ország egy-egy pontján esik, akkor az egész országot sújtja majd a szűk esztendő átka? Természetesen erre a kérdésre csak az idő adhat jó választ. Bár a népi bölcsesség úgy tartja, az eső baljóslatú ezen a napon, egy kis villámlásba még nem halunk bele, sőt: őseink a mennydörgésből a közelgő bőséges aratásra következtettek.
Az időjóslás bizony nem szent írás, főleg nem áprilisban. Ez a hónap a maga változékonyságával bármikor képes akár fenekestül felforgatni az időjárást, ami bizony rányomhatja bélyegét a termésáldásra is: hozhat hirtelen forróságot, jégesőt, hózáport, de akár hajnali fagyokat is. Sajnos a természet szeszélyes játékainak nap-mint nap ki vagyunk téve, így bár reménykedünk az eső mentes Vilmos napban, biztosak nem lehetünk benne.
Január 22-e nagyon fontos nap a borászok számára, ugyanis minden évben ezen a napon dől el, milyen lesz az idei szőlőtermés: Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince – tarja a népi megfigyelés, ami azt jelenti, ha Szent Vince napján olvad, jó lesz a szőlőtermés. Idén ezen a napon több helyen 7 fokot is mértek, így ha voltak is jégcsapok, azok hamar elolvadtak. Ha hihetünk a népi jóslásnak, idén ősszel bizony bőséges szőlőtermés várható.