tóth gabi
Teljesíti családja a hétévesen, leukémiában elhunyt Dominik utolsó kívánságát. A gyermek tudta, hogy a bátyja barátnője áldott állapotban van, és azt kérte, hogy amennyiben a baba fiúnak születik, az ő nevét kapja, ha pedig lánynak, Dominikának kereszteljék. Csupán a kis beteg halála után derült ki, hogy a pár ikreket vár.
Dominiknek mindössze hét év adatott meg a Földön, mégis hallatlan bölcsesség jellemezte. Amikor már nagyon beteg volt, ő vigasztalta édesanyját és a testvéreit. Edina összesen nyolc gyermeknek adott életet, de közülük már kettőt el kellett temetnie. Az egyik kislányát 2018-ban veszítette el. Ő koraszülöttként jött a világra, és csupán egy hónapot élt.
Egy gyermek elvesztésénél nem létezik nagyobb fájdalom. Ha valaki, én pontosan tudom. Azzal is tisztában vagyok viszont, hogy Isten szeret minket és irgalmas hozzánk, tehát az a gondolat, hogy a gyerekeim jó helyre kerültek, megvigasztal
– mondta a Ripostnak Edina.
A kis Dominik 2021 szeptemberében belázasodott és napokig nem javult az állapota. Az anya kérésére a gyermeket beutalták egy hasi ultrahang-vizsgálatra. Így derült ki, hogy Dominik mája és szíve is megnagyobbodott. A teljes kivizsgálás után kimondták: a kisfiú leukémiában szenved. Később többször bekerült a kórház intenzív osztályára, és újra is kellett éleszteni. Gépekre kötötték. Amikor már nem tudott beszélni, egy szájról olvasni tudó tolmács segítségével így üzent édesanyjának:
"Anya, ne sírj, légy erős, nekem mennem kell!"
A fiú 2023. október 29-én elhunyt. Dominik nem sokkal a halála előtt megtudta, hogy az egyik bátyja barátnője gyermeket vár.
A kis drágám már érezte, hogy nincs sok ideje hátra, mégis izgatott lett, hogy nagybácsi lesz. Az volt az utolsó kívánsága, hogy ha a baba kisfiú lesz, Dominik, ha pedig lány, Dominika legyen a neve. Akkor még mi sem tudtuk, hogy a kis menyem két magzatot hord a szíve alatt
– árulta el a leendő nagymama, és hozzátette: az Úr különös ajándéka, hogy az egyik gyermek fiú, a másik pedig lány, így az elhunyt Dominik mindkét kívánsága egyszerre teljesül.
"Alig várom, hogy a karomban tarthassam az unokáimat. Most már értük is élnem kell, hiszen kötelességem gondoskodni róluk! Az biztos, ha elég nagyok lesznek, mindent elmesélünk majd nekik a nagybátyjukról! Azt, hogy menyire jó ember volt, és azt is, hogy az utolsó hónapjaiban sokat szenvedett, de sosem veszítette el a méltóságát és a derűjét!"