Létrehozva: 2023.01.14.

„Sok nehézséggel kellett már eddig is megküzdenie.” -Daganat miatt vesztette el az egyik lábát a 8 éves Gergő

A kisfiú betegsége egy véletlen sportsérülés során derült fény.

Szívszorító történetet osztott meg a a Remény a leukémiás gyermekekért alapítvány. Egy fiatal édesapa leírta, hogyan fordult feje tetejére a világa, miután a kisfiánál életveszélyes állapotot diagnosztizáltak.Gergő még csak nyolcéves, de már több megpróbáltatáson ment keresztül, mint más egész életében. A melegszívű kisfiúnak néhány hónapja egy rosszindulatú daganat miatt amputálni kellett a bal lábát térdnél. A kisfiú betegsége egy véletlen sportsérülés során derült fény. 

 

Gergő fiam 8 éves, jókedvű, kedves, melegszívű kisfiú, akinek rövid élete során sok nehézséggel kellett már eddig is megküzdenie. Gergő 3.-os, de még nem tud olvasni, írni, mivel súlyos olvasás-írástanulási nehézségekkel küzd annak ellenére, hogy értelmi képességei korának megfelelőek. Számára ez rengeteg kudarcot okozott már. Gergő életének következő tragédiája, hogy édesanyja másfél évvel ezelőtt elhagyta a családot, így én, az édesapa egyedül maradtam 6 kicsi gyermekkel.

Gergő nagyon ragaszkodott édesanyjához, a távozása annyira megviselte, hogy azóta alig beszél: idegenekkel egyáltalán nem, a családban is nagyon keveset. A tragédiák sora folytatódott, ugyanis 2022 nyarán Gergőnél egy ritka és nagyon súlyos rosszindulatú daganatos betegséget, oszteoszarkómát diagnosztizáltak. Október elején történt a daganat eltávolítása, mivel nagyon kiterjedt volt, sajnos Gergő lábát amputálni kellett. 

Az egyedülálló édesapa addig zsákolóként dolgozott állandó éjszakai műszakban a csévharaszti malomban, onnantól kezdve viszont teljesen megváltozott a család  élete. Minden reggel hétkor indul otthonról, elviszi a gyermekeit iskolába, majd a fővárosba utazik, hogy a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán a jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt álló Gergő mellett lehessen, így a család egyetlen bevételétől is elestek. 

Gergő jelenleg is kemoterápiás kezelés alatt áll, kezelése még hónapokig fog tartani, utána mozgásszervi rehabilitációja pedig további kórházi kezelést fog igényelni. Iskolába nem tud járni, pedig fejlesztése alvászavara miatt kiemelt fontosságú lenne

 - áll az édesapa levelében. 

Az elkeseredett édesapa most segítséget kér Gergő kezeléséhez. A család a kezelés miatt nehéz helyzetbe került, de szeretnék ha a csöppség  győztesként kerülne ki élete harcából. 

Egy telefonhívással is segíthet, hívja az ADHATVONAL telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra.
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód!

Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!

 


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára