A jókiállású, jászberényi születésű fiatalember sokáig kereste az útját. Kisgyermekként űrhajós akart lenni, később mérnöki vagy közéleti pályára is gondolt. Időről időre az az ötlet is felmerült benne, hogy pap lesz, de évekig vívódott azon, hogy miért éppen őt kérné fel Isten erre a szolgálatra. A sok válasz közül talán a legfontosabb pont az, hogy gyerekként, nem véletlenül élte túl a szajoli vasúti szerencsétlenséget.

Kovács Zsolt Fotó: MSUSZ\ZSIGMOND LASZLO

Kisiklott a vonat

Zsolt hatéves volt, amikor a baleset történt. A mai napig pontosan emlékszik a részletekre. Bár ő a családjával együtt szinte karcolás nélkül megúszta, mégis szörnyű élmény volt számára kisfiúként egy olyan tragédiát átélni, amiben 31 ember veszítette el az életét.

1994. december másodika a pontos dátum. Vasutas családból származom, az állomásnál volt a szolgálati lakásunk. Egy átlagos vasárnap délután volt, amikor az öcsémmel mesét néztünk. Délután négy körül siklott ki a vonat két kocsija. Kisodródott a peronra, az ott várakozó utasok közé, akik többnyire egyetemisták voltak. Elütötte az egyik villanypóznát is, ami becsapódott a házunkba. Az egész olyan volt, mint egy földrengés. Azt láttam, hogy minden elkezd remegni, por hullik a mennyezetből, szétnyílik a parketta. Megijedtem, át akartam szaladni édesanyámhoz, de addigra az étkezőben már leszakadt a padló, így visszaszaladtam az öcsémhez. Ahogy beszakadt alattunk a padló, becsomagolt minket a szőnyeg, sátorszerűen ránk hullottak a gerendák és megtartották a többi törmeléket. Szinte karcolás nélkül megúsztuk a történteket. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig voltunk a romok alatt, a sötétben. Amikor emberi hangot hallottam, elkezdtem kiabálni. Több mint egy órán keresztül próbáltak minket kiszedni. Van egy híres fotó arról, ahogy a kunszentmártoni önkéntes tűzoltó, Barta Kálmán, az ölében tart, de mindig elmondja, hogy ő csak azért ment oda, hogy átvegyen azoktól, akik kiszabadítottak. Azóta sem tudom, hogy kik szedtek ki a romok alól, de innen is hatalmas hála nekik!

– kezdi a történetet.

vonatbaleset, Szajol — 1994-ben történt a vonatbaleset Fotó: Bruzák Noémi

„Édesanyám csak legyintett egyet”

A szajoli vasúti balesetben huszonheten a helyszínen, négyen pedig a kórházban haltak meg. Zsolt Isteni csodának tartja, hogy őt és öccsét nem érte baj, sőt, a szomszédos helyiségben levő édesanyját sem, aki a becsapódás után kiugrott az ablakon. A történetét hallgatva azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen gyerekkori trauma után hamar és könnyen jött a felismerés, hogy pap lesz belőle. De épp ellenkezőleg történt, még annak ellenére is, hogy a családi elmesélések szerint Zsolt nagypapája, már az ő születésekor kijelentette, hogy pap lesz a fiúból.

"Az, hogy ez prófécia volt, vagy csak a vágyát fejezte ki, nem tudjuk – meséli az atya. – Mindenesetre, én sokat küzdöttem emiatt, mert nem akartam, hogy igaza legyen. Ő görögkatolikus, nagyon vallásos ember volt. Ő vitt el először szentmisére, és megtanította nekünk a vallásos szabályokat, például, hogy levesre nem azt mondjuk, hogy isteni, hanem azt, hogy finom. Egy mély isteni szeretetélmény hatására, 18 évesen volt először olyan gondolatom, hogy mi lenne, ha pap lennék, de akkor még nem éreztem magam késznek erre. Emlékszem, egy szombati napon megosztottam édesanyámmal az ötletemet, de csak legyintett egyet. 2011-ben a madridi ifjúsági világtalálkozón ismét volt egy meghatározó istenélményem. Ám, megismerkedtem ott egy magyar lánnyal, aki annyira megtetszett, hogy elhatároztam, udvarolni fogok neki. Nem került rá sor, mert egy újabb megélésben azt hallottam Istentől, hogy ő adja nekem az igazi szerelmet. Még így sem volt könnyű háttérbe szorítani a saját akaratomat azért, hogy az övé érvényesüljön, amiről hiszem, hogy a lehető legjobb dolog, ami történhet velünk."

Szajol, vonatbaleset — Barta Kálmán tűzoltó egyike azoknak, akik megmentették Zsolt életét

„Tanulom a fiatalok nyelvezetét”

Évekkel a baleset után, amikor különböző médiumok felkutatták a túlélőket, kiderült, hogy többen is valamilyen segítő szakmát választottak, hisz aki egy ilyen tragédiát átél, abban átértékelődnek a dolgok, és tapasztalatból tudja, hogy milyen bajban lenni, segítségre szorulni. Zsolt is rengetegszer tért vissza a gyerekkori élményéhez, amikor a hivatását kereste, és rendszerint azt súgta a szíve, hogy valami nagy dolgot tartogat neki az Úr, ha megmentette az életét.

A húsvét is erről szól, az újjászületésről. Az életben sokszor kerülünk olyan helyzetbe, amibe lelkileg belehalunk, majd feltámadunk. Gyakran vannak olyan életszakaszaink, amikor át kell értelmezni magunkat, mert a régi eszközeinkkel már nem vagyunk képesek megküzdeni az új kihívásokkal. Amikor jön egy-egy fordulópont az életünkbe, újjászületésre vagyunk meghívva. A kérdés az, hogy vagyunk-e annyira alázatosak, hogy vesszük-e a lapot. A Váci Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség vezetőjeként főként fiatalokkal foglalkozom. A régi vallásos nyelvezet náluk már nem igazán működik. Az is egy megújulást igényel, hogy őket meg tudjuk szólítani. Az ő nyelvükön kell beszélni, ezért tanulom az aktuális szlenget, hogy éppen mit használnak. Próbálom az evangéliumot ezen a csatornán keresztül megfogalmazni nekik. Az viszont nem változik, hogy ugyanaz az igényük, mint minden embernek: hogy szeretve legyenek. Végtére is, a papoknak, sőt minden embernek az az elsődleges küldetése, hogy jól tudjon szeretni, és így Isten jelévé válni a világban, ahol élünk.

„Miért hagyott életben Isten?!” - pap lett a szajoli vasúti tömegbaleset túlélője