Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2024.03.13.

Ilyen programok várnak március 15-én, kár lenne kihagyni

A hivatalos állami ünnep mellett egyebek mellett ingyenes programok várják a családokat a Nemzeti Múzeumban.

1848. március 15-én az európai forradalmi hullám részeként Pest-Budán is kitört és vér nélkül győzött a forradalom. Megszületett a modern parlamentáris Magyarország, és megkezdődött a szabadságharchoz vezető folyamat, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt. Többek között erre emlékezik az ország most pénteken. Mutatjuk az ehhez kapcsolódó programokat!

március 15, kokárda
Ilyen lesz a hivatalos állami ünnep március 15-én. Fotó: berni0004 / Shutterstock

Ez lesz a nemzeti ünnep központi programja

Miután március 14-én, csütörtökön átadják a Kossuth- és Széchenyi-díjakat az Országházban, pénteken -azaz március 15-én- reggel kilenc órakor megkezdődik a nemzeti ünnep hivatalos programja Magyarország lobogójának felvonásával a Kossuth Lajos téren. Ezt követően a (9:30-kor) ünnepi huszármenet indul a Nemzeti Múzeumhoz, majd 10:30-kor díszünnepség lesz a Múzeumkertben, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

Ilyen programok lesznek a Magyar Nemzeti Múzeumban

Március 15-én ingyenes családi programokkal várják a családokat a múzeumban. A múzeum 14 órakor nyit, a Rotunda részén pedig Rotunda játéktér várja a kicsiket és nagyokat (a játéktér programjain a részvétel érkezési sorrendben lehetséges). Lesz többek között óriási társasjáték felnőtteknek, és óriási kirakó az apróságoknak, színezősarok, memóriajáték és kártyajátékok. A Széchenyi-teremben 14-18 óra között pedig filmvetítést tartanak. Emellett 17:30-23:00 óra között ünnepi fényfestés lesz a múzeum homlokzatán. További információk itt olvashatók.

A Budavári Palotanegyed is várja az érdeklődőket

Az YBL6 Művészeti Térben március 15-én 10-18 óra között a Vagyok, aki vagyok- Magyar képzőművészet 1945 után című ingyenes kiállítást lehet megnézni a Jáky-gyűjteményből. 18-órakor Felül a gálya címmel Zenés stand-up lesz Petőfivel. A Lovardában 10-17 óra között kézműves foglalkozások és interaktív játékok lesznek, 10:30-kor és 15 órakor citerás katonamesék koncert lesz gyerekeknek és felnőtteknek, 14 és 16 órakor pedig fegyver- és harcászati bemutató, játékos toborzó. A Csikós udvarban 10-17 óra között

  • fegyverbemutatót,
  • tüzérségi pontot és huszártábort,
  • és a lovas huszárjárőr-szolgálatot lehet majd megnézni.

11:30-kor, 13:30-kor és 16:30-kor ünnepi fúvószenekari koncert lesz ugyanitt, 13 órakor és 15 órakor pedig a honvéd díszjárőr-szolgálatot lehet megnézni. Emellett lesznek budai várséták is a várban 11 és 14 óra között Nem engedünk a ’48-ból! címmel, 15 órakor pedig Újjászülető örökségünk címmel. További információk ezzel kapcsolatban itt találhatók.

Március 15-ei programok a Bálnában

A Bálna Honvédelmi Központ I. emeleti Hagyományőrző színpadán 9:45-or kezdődik a hivatalos megnyitó, 10 után pedig a Kákics Együttes forradalmi magyar népzene és táncbemutatóját lehet megnézni. 11 és dél között a Budai II. Honvéd Zászlóalj hagyományőrzői – gyalogos honvédek és huszárok bemutatója lesz, kettőkor pedig a Magyar Bajusz Társaság – „Hadtörténeti Bajuszmustra” bemutatója kezdődik. Az I. emeleti Hadik teremben lesz lőfegyverekről szóló előadás és filmvetítés is 11 órai kezdettel, az I. emeleti Aggházy teremben pedig 10 órától lesznek programok egészen délután négyig. Az I. emeleti Vásártéren könyvvásár, és kézműves vásár lesz, az I. emeleti Görgei teremben pedig játszóház és kézműves workshopok, ugyancsak 10-16 óra között. További információ itt érhető el.

Huszáros nap lesz a Skanzenben

Március 15-én ismét ünnepi programmal várja látogatóit a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum. Lesz huszártábor, lovas díszbemutatók és verbuválás is. A múzeum hagyományai szerint ezen a napon a Hagyaték Lovas Egyesület huszárai népesítik be a múzeum területét, és hozzák közel a forradalom és szabadságharc világát a látogatókhoz. Az ügyességi játékok és bemutatók során az érdeklődők megismerhetik a huszárok fegyverzetét, viseletét, mindennapjait és kiképzésük menetét. De lesznek népi- és kovácsmesterség-bemutatók mellett ételkóstolók is. A részletes program itt olvasható.

Március 15-től autómentes lesz a pesti alsó rakpart

A nemzeti ünneptől kezdődően idén is autók nélkül élvezhetjük a pesti alsó rakpartot hétvégenként, egészen október 23-ig. Emellett egy nyári hónapon át hétköznap is a gyalogosoké lesz a pesti alsó rakpart – derül ki az I bike Budapest Facebook-posztjából. Lehet majd bringázni, sétálni, pihenni, üldögélni a friss levegőn, élvezni a csodás panorámát közvetlenül a Duna mellett.

A Fiumei úti sírkertet is érdemes lesz felkeresni

Március 15-én 14 órakor tematikus sétát tart a Nemzeti Örökség Intézete a nemzeti emlékhelyen 1848–49 emlékezete címmel. Batthyány Lajos, Kossuth Lajos és Deák Ferenc síremléke közelében a szabadságharc egykori katonái találtak végső nyugalmat. Magyarokról és németekről, férfiakról és nőkről, Buda várát ostromló vagy azt védő, harctéren elesett vagy éppen az éhezés elől öngyilkosságba menekülő személyekről szól a séta, valamint olyan hősről is megemlékezünk, akit egykor árulónak tartottak. A program a sírkert bejáratától indul. A sétán a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni a Fiumei úti sírkert honlapján lehet.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek