RETRO RÁDIÓ

Most jött a gyászhír: elhunyt a legendás magyar edző

B. V.
Szerző
B. V.
Létrehozva2024. 03. 05. 12:05
Frissítve2024. 03. 05. 13:25

Jurák László 92 évet élt.

Kilencvenkét éves korában elhunyt Jurák László, aki a kézilabdasport egyik meghonosítója volt az Egyesült Államokban. Jurák halálhíréről az Egyesült Államok kézilabda-szövetsége számolt be közösségi oldalán. 

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Elunyt Jurák László. Fotó: Pixabay.com

Az 1931-ben született sportember a Postás SE-ben játszott, és 17 évesen már az NB I-ben szerepelt. Negyedéves volt a Testnevelési Főiskolán, amikor 1956-ban elhagyta az országot és Amerikába költözött. Három hónappal később már Rockefeller-ösztöndíjasként tanulhatott a New-York-i Egyetemen, ahol 1962-ben mestervizsgával végzett.

A sportág felépítését és elterjesztését a nulláról kezdte a New York Hungária nevű klubon belül. Rendszeresen pályára lépett játékos-edzőként az amerikai bajnokságban és 1970-ig új hazája válogatottjában is (szerepelt az 1963-as és az 1970-es világbajnokságon is ), miközben testnevelő-tanárként dolgozott. Az 1972-es müncheni olimpián szövetségi kapitányként vezette a csapatot, amely a 16-os mezőny 14. helyén végzett. 

Edzőként labdarúgással és kosárlabdával is foglalkozott, 1964 és 1993 között a The Waldorf School of Garden City csapataival a különböző egyetemi futballbajnokságokat 19 alkalommal végzett az élen - írja az MTI.


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.