RETRO RÁDIÓ

Hiába a videós bizonyítékok, az erőszakos baloldali politikusok nem mondanak le

WM
Szerző
WM
Létrehozva2024. 02. 26. 20:15

Videófelvételek bizonyítják, hogy erőszakos bűncselekményt követett el Varju László és Fekete-Győr András. Ez is kevés azonban ahhoz, hogy vállalják a felelősségüket és visszavonuljanak a közélettől.

Másodfokú ítélet született a napokban a DK-s Varju László és a Momentum egykori elnöke, Fekete-Győr András ügyében is. Előbbit súlyos testi sértés bűntettében találták bűnösnek, míg utóbbi hivatalos személy ellen követett el erőszakos bűncselekményt.

KC1943_8825
Varju László és Fekete-Győr András a vádlottak padján. Ítélet van, felelősségvállalás nincs... Fotó: Karnok Csaba
  • Mint azt korábban megírtuk a gyurcsányista Varju László 2018-ban erőszakkal tört be a közmédia épületébe, ahol kéretlenül akart élő adásban szerepelni. A munkájukat végző biztonsági őrök feltartóztatták a Gyurcsány-párt emberét, aki dulakodni kezdett az őrökkel, egyiküket el is gáncsolta. A fizikai atrocitás eredményeképpen az egyik biztonsági ember nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A másodfokú bíróság súlyos testi sértés vádjában találta bűnösnek Varju Lászlót.
  • a Momentum egykori elnöke, Fekete-Győr András szintén 2018-ban, egy baloldali utcai tüntetésen gőzölt be teljesen. Az erőszakba átcsapó demonstráció során Fekete-Győr füstgránátot dobott a Parlamentet védő rendőrsorfal felé. A tüntetés során több rendőr is megsérült. A másodfokú bíróság a baloldali politikust hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt ítélte börtönre. 

A bírósági ítéletek és a bűnelkövetéskor készült felvételek sem elegendők azonban ahhoz, hogy a baloldali politikusok bocsánatot kérjenek, lemondjanak és visszavonuljanak a közélettől. Külön érdekesség, hogy a szövetségeseik ezt el sem várják tőlük, sokkal inkább képtelen magyarázatokkal mosdatják őket. 

A DK-s Kálmán Olga egyenesen odáig merészkedett, hogy ellentmond a bizonyítékoknak és a bíróság ítéletének és az Index kérdésére azt felelte, hogy Varju László ártatlan. 

Varju László közmédiás ámokfutása itt nézhető meg:

Míg Fekete-Győr András pirotechnikai eszközzel való rendőrdobálása itt tekinthető meg:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.