RETRO RÁDIÓ

"Ez nehezebb, mint hittem!" A zsonglőrködést is kipróbálhatták a ma záró nemzetközi cirkuszkiállításon

K. K.
Szerző
K. K.
Létrehozva2024. 02. 29. 15:10

Interaktív programokkal zár a cirkuszművészeti kiállítás, ahol ma még bárki kipróbálhatja a zsonglőrködést.

Vidám gyermekkacaj tölti meg hetek óta keddtől péntekig a Mezőgazdasági Múzeum elkülönített részlegét. A Csodálatos Cirkuszvilág című kiállításra ugyanis általános iskolás, illetve gimnazista csoportok is jelentkezhettek, hogy a diákok kipróbálhassák a zsonglőrködést, illetve autentikus emberektől halljanak a felelős állattartásról.

A zsonglőrködés nehezebb, mint amilyennek tűnik.  Fotó: Facebook

A legtöbb cirkuszi előadás szinte elmaradhatatlan fellépői a zsonglőrök. Sokan vitatkoznak azon, hogy a produkció mennyire nehéz, hiszen látszólag egyáltalán nem bonyolult művelet: karikákat, labdákat vagy buzogányokat a levegőbe kell dobálni és elkapni. A feladat azonban nyilvánvalóan bonyolódik, ahogy a kellékek darabszáma egy számon belül fokozatosan emelkedik, és végül a kezdeti három helyett már héttel dolgozik az artista. Az interaktív foglalkozás résztvevői megtapasztalhatták ezt az élményt is.

Ez nem is olyan könnyű, pedig én még csak kettővel próbálkozom

 – mosolygott egy 13 éves diáklány. Ahogy a második karikát is a magasba dobta, az első a földre hullt. Ennek láttán mosolyogva széttárta a kezét, mire az alkalmi oktató megjegyezte: a legnagyobb zsonglőrök is így kezdték. A siker titka ugyanis a rengeteg gyakorlás.

A következő próbálkozó már eredményesebbnek bizonyult. Rövid átgondolás után, könnyedén elboldogult három labdával.

Tízéves korom óta dobolok, ezért megtanultam a végtagjaimat összehangoltan használni. Tulajdonképpen itt is hasonló képességekre van szükség

 – jegyezte meg a nyolcadikos fiú.

A cirkuszvilág egyik legmegosztóbb kérdése, hogy helyük van-e a porondon az állatoknak. A vadállatok szerepeltetését az Európai Unióban már betiltották, a döntéshozók szerint ugyanis nem képviselt oktatási és kulturális értéket. A lovasakrobatika azonban hungarikum, igaz, a hátasállat nem is tartozik a vadállatok közé. Világos, hogy az állatok teljes száműzése a manézs világából nincs napirenden, viszont sokakat érdekel, hogy vajon egy állandóan utazó artista milyen körülményeket tud biztosítani a négylábú partnereinek. A kiállítás szakértői ezekre a kérdésekre is válaszolnak. A páratlan kiállítás ma zár, de ma délután, este még várja a cirkusz szerelmeseit:

Ma nagy bulival zár a páratlan kiállítás


 


 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.