RETRO RÁDIÓ

"Addig csinálom, amíg élvezem" - Gyönyörű magyar lány kápráztatja el a világot a Cirque du Soleil előadásain

Kóré Károly
Szerző
Kóré Károly
Létrehozva2023. 07. 09. 17:30

Világraszóló sikert ért el egy magyar artistalány. Kapitány Olíviát leszerződtette a nemzetközi hírű Cirque du Soleil. A gyönyörű akrobata a darabban szkarabeuszbogárnak öltözve kápráztatja el a közönséget.

Felért a csúcsra Kapitány Olívia, a magyar artistanő. Leszerződtette ugyanis a világ egyik legismertebb társulata, a Cirque du Soleil, az Ovo (Tojás) című műsorára. A bogarak életét bemutató darabban Olíviát jövő februárban a hazai közönség is megnézheti az MVM Dome-ban.

Olívia néhány hetet Magyarországon pihent.  Fotó: Vaskó Tamás

Már régebben megfogalmazódott bennem, hogy a Cirque du Soleil-nél szeretnék dolgozni. 2021 májusában a Cirque du Soleil rendezésével  részt vettem egy budapesti workshopon, ahol kipróbálhattam a Russian cradle elnevezésű zsánert. Pár hónappal később meglátogattam a páromat, a  már a társulatnál dolgozó Fülemen Tamást a Szaúd Arábiai fellépései során,  és nagy meglepetésemre lehetőséget kaptam arra, hogy megmutathassam tudásomat a Cirque du Soleil szakmai vezetői előtt

- mondja Olívia.

"Nagy volt a tét, hiszen tudtuk: a sikeres teljesítés esetén a kedvesemmel nem csak egy műsorban, hanem konkrétan egy számban folytathatjuk az utunkat.  Egy öthetes intenzív edzés után, ahol rengeted követelménynek kellett megfelelnem (erőnléti, szellemi, koordinációs készségek) alkalmasnak találtak a pozícióra" – mesélte Olívia. 

Az intézménynél még dolgoznak magyarok rajtuk kívül is, ám az Ovóban jelenleg csak ketten szerepelnek hazánkból.

Kapitány Olívia
Járja a világot a fiatal artista

A mutatvány során két fogó áll középen a magasban terpeszben egymásnak háttal, illetve egy-egy fogó velük szemben a két szélen. Ők dobálják az egymástól hat méteres távolságban levő pontok között a hölgyeket, az úgynevezett forgókat. Az artistanők a repülés közben különböző szaltókat, és egyéb mozdulatsorokat mutatnak be szinkronizálva is. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a modellszépségű Olívia a jelenetben skarabeuszbogárnak öltözve lép fel.

Olívia (aranybarna kosztümben, baloldalon) szkarabeuszbogárként jelenik meg a darabban


Az artistanő állítja: a civil szemmel veszélyesnek tűnő szám közben nincs benne félelem.

 

13 éve dolgozom légtornászként, előtte pedig 10 évet szertornáztam, az ezalatt az idő alatt megszerzett tudásomnak köszönhetően tudom biztonságosan űzni a hivatásomat

– fejtette ki Olívia, akinek az előadások mellett is szüksége van napi 2-3 óra edzésre, hogy az előadásban a lehető legjobbat nyújthassa.


Olíviát hatméteres távolságból, nyolcméteres magasságban, biztosítókábelek nélkül, védőháló felett dobálják partnerei. Az artistaszakma különösen igénybe veszi az ízületeket, ebből adódóan köztudott, hogy egy idő után a legkiválóbb művészeknek is más hivatás után kell nézniük. Ez kiváltképp igaz a légtornára.

Addig csinálom amíg élvezem és ameddig azt tudom az előadásban nyújtani amit elvárok magamtól.

– mondta Olívia.

Nyolc méteres magasságban dobálják partnerei a fiatal lányt


Az artista a munkájából adódóan rengeteget utazik, és többek között éppen emiatt választotta ezt a hivatást. A társulat a közelmúltban Lengyelországban, Csehországban, Svédországban, Észtországban, Lettországban és Litvániában lépett fel. A következő hónapokban ellátogatnak Spanyolországba(Kanári szigetek), Hollandiába, Luxemburgba, Németországba, Svájcba, Szlovákiába (Pozsony), Olaszországba, Franciaországba és Portugáliába is.

A Soleil artistái szigorú életmódot követnek.

Van egy hetirendünk, amely percre pontosan beosztja  a próbáinkat, megbeszéléseinket, illetve azok a helyét és idejét. Ezeket következetesen be kell tartanunk, hogy az előadást megelőző 3 árában a zenészek, alpinisták, hang- és fény technikusok elvégezhessék utolsó simításaikat, miközben mi az előadásra készülünk.

Kapitány Olívia
Olívia járja a világot artistaként

Hogy mire gondol Olívia a magasban?

Elsősorban magamra kell koncentrálnom, hogy az adott trükksort, amit a próbákon már számtalanszor  pontosan elvégeztem, éles helyzetben is száz százalékosan be tudjam mutatni

– mondta az artistanő. A fiatal akrobata megtalálta a számításait az életben. Élvezi a munkáját, ráadásul a szabadidejében sem unatkozik. Egy turné során általában egy hetet tartózkodnak egy adott városban. Ha teheti, búvárkodik vagy másik szenvedélyének, a fotózásnak hódol.

Kapitány Olívia
Néha a szabadidejében is bemutat néhány trükköt

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.