Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2024.01.27.

Nagy akcióra készül a 65 éves Böjte atya

Szívhez szólóan ünnepelték meg a gyerekei Böjte Csaba testvért 65. születésnapján. A szerzetes már újabb akciójára készül.

Most ünnepelte 65. születésnapját Böjte Csaba, de eszében sincs nyugdíjba vonulni. Sőt máris idei, nagyszabású tervein gondolkodik!  A ferences szerzetes amolyan vándorprédikátornak áll, amelyhez az ötletet a nagysikerű, "Szállást keres a szent család" elnevezésű adventi program adta. A ferences szerzetes gondolatai azonban nem csupán ekörül forognak, mutatjuk, mit tervez még és hol szeretne újabb árvaházat nyitni.

Böjte atya józsefi értelemben tartja magát apának, születésnapján meglepetés előadással és tortával köszöntötték kicsik és nagyok. Fotó: Ripost

"A Jóisten adja meg, hogy megmaradjatok egységben, mindig számíthassatok egymásra. Ha valaki kisebb s elborul, a többiek nyúljanak a hóna alá. Hogy ebből a szeretetközösségből élet fakadjon"– mondta meghatódva Csaba testvér az általa gondozott gyerekeknek, akik a 65. születésnapján meglepetés műsorral köszöntötték és a meghatottság könnyei mellett a finom torták sem maradtak el. 

Egy apa sok mindent adhat a gyerekének, de a legjobb, hogyha az Istenbe vetett hitét, az élő reményt és a szeretetet, ezt a három erényt hagyja hátra – vallja Böjte atya, aki eddig 6 ezer gyereknek hagyta mindezt örökségül Fotó: Böjte Csaba

Böjte atya újabb akciókra készül, vándorprédikátornak áll

Szent Ferenc Itália különböző településein, a szabadban hirdette gondolatait, ezért jó példával jár Csaba testvér előtt, aki azt tervezi: idén bejárja a Kárpát-medencét, hogy hirdesse Isten igéjét. A ferences szerzetes az utóbbi időben rengeteget gondolkodott azon, hogyan tudná eljuttatni az emberekhez azokat a fontos lelki üzeneteket, amelyek szerinte képesek volnának a világban zajló rossz folyamatok megállítására. Ezeket az üzeneteket olyan emberek közé is szeretné elvinni, akik nem járnak templomba. Az atya bízik abban, hogy mint az adventi karavánt, következő körútját is nagy siker és érdeklődés fogadja. Ezért vándorprédikátorként tavasszal újabb 30 napos körútra indul. Ennek első állomásaként Erdélyben hirdeti az igét, innen megy tovább a Kárpát-medence többi szegletébe, piacterekre és más közterületekre. Az eseménysort az adventi karavánhoz hasonlóan a Fővárosi Nagycirkusz támogatja. Így annyi már tudható, hogy újabb interaktív művészeti elemekkel tarkított előadással készül az atya, aki a részleteket éppen most állítja össze. A körutat követi majd Itáliában Böjte atya lelki vezetésével egy assisi zarándoklat Szent Ferenc nyomában, amelyet a Miskolci Versbarátok Körének felkérésére vállalt Csaba testvér.

20230130-Böjte-Csaba-Debrecen-HAON-KA_4
Minél hamarabb békét kell kötni a háborús területeken–vallja az atya Fotó: KISS ANNAMARIE / Hajdú-Bihari Napló

Segítség a hadiárváknak

A ferences szerzetest nagyon foglalkoztatja az is, hogy ennyi háború és békétlenség között hogyan lehet hozzájárulni ahhoz, hogy mielőbb béke legyen körülöttünk. Csaba testvérben felmerült a kérdés, hogy a háborúk idején mennyire sok gyermek veszíti el szüleit, válik hadiárvává Ukrajnában, a Szentföldön és Oroszországban. A megmentésükre szeretne sietni, ezért közadakozásból kíván létrehozni egy-egy árvaházat az említett országokban. Ennek előkészületei – a diplomáciai háttér és az adakozás feltétele, indítása – már 2024-ben elindulhat reményei szerint.

Újít az oktatáson és a felnőttképzésen 

Csaba testvér gondol a már gondozásában lévő gyerekeire is, az általa alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban ma leginkább már az életre készülő kamasz fiatalok vagy fiatal felnőttek vannak. A testvért ezért nagyon foglalkoztatja, hogy az oktatásuk és képzésük után a végzettségük minél inkább piacképes legyen. Már folyamatban van a felnőttképzési rendszer kiépítése, illetve az oktatás fejlesztése, újfajta oktatási módok kiépítése is.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

INSIDER

Egymilliárd forint egy magyar kisfiú, Tomika élete

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért