RETRO RÁDIÓ

Egy tanárnő lett az ötmilliomodik, így köszöntötték

Létrehozva2024. 01. 28. 11:52

Eddig már fél magyarországnyi ember volt íiváncsi Munkácsy festményeire, a napokban köszöntötték a vándorkiállítás ötmilliomodik látogatóját.

Csuti Gabriella tanárnő volt az ötmilliomodik, aki kíváncsi volt a Munkácsy vándorkiállításra. A Ballada cimű kép hiteles másolatát és egy Munkácsy albumot kapott emlékül a székesfehérvári Szent István Király Múzeumban.

Fásy Ádám, a Munkácsy Alapítvány elnöke, a kiállítás menedzsere, Pákh Imre műgyűjtő, a Munkácsy Mihály festmények tulajdonosa, Csuti Gabriella tanár, az 5 milliomodik látogató és dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere. Fotó: Simon Erika/ÖKK

A Munkácsy Mihály festményeit felvonuĺtató kiállítás 2005-ben indult útjára. Eddig összesen negyvenhét kiállítást rendeztek meg az ország kisebb-nagyobb városaiban, s volt, ahová már másodjára tért vissza. Mint Székesfehérvárra is, ahol annak idején a kétmilliomodik látogatót is köszönthették, több mint egy évtizeddel ezeĺőtt. És ha már így alakult, Cser-Palkovics András polgármester bejelentkezett arra, hogy Székesfehérvár köszönthesse majd a hatmilliomodik látogatót is, ami annyit jelent, hogy harmadjára is megrendezik majd a kiállítást Székesfehérváron.

Egyébként az a furcsa helyzet állt elő, hogy azokon a településeken, ahol újrázott a kiállítás, másodjára nemhogy csökkent volna az érdeklődés, hanem még jelentősen meg is nőtt

- tudtuk meg Pákh Imre műgyűjtőtől, a Munkácsy Mihály festmények tulajdonosától. Csak azért nem mondhatjuk, hogy minden második magyar látta már ezt a Munkácsy kiállítást, mert a világ több nagyvárosában is bemutatkozott. Szentpéterváron, a világ egyik legnagyobb múzeumában, az Ermitázsban nem kevesebben, mint egy millióan voltak kíváncsiak rá 2018-ban. 

Balról jobbra: Belényesy Károly főtanácsos, Fásy Ádám, Pákh Imre, Csuti Gabriella, dr. Cser-Palkovics András és Pokrovenszki Krisztián, a Szent István Király Múzeum főigazgatója. Az 5 milliomodik látogató a  Ballada cimű kép hiteles másolatát és egy Munkácsy albumot kapott Fotó: Simon Erika/ÖKK 

Székesfehérváron a kiállítás egyik rendezője megjegyezte, hogy ez a szép, kerek szám ajándék a 180 éve született Munkácsy Mihálynak, a halhatatlan magyar festőfejedelemnek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.