RETRO RÁDIÓ

Látványos változás az SMA-s Zenténél: új videója felrobbantotta az internetet

B.P.
Szerző
B.P.
Létrehozva2023. 11. 20. 16:30

A kis Zente révén tanulta meg az ország, hogy létezik az SMA (spinális izomatrófia) nevű genetikai betegség, melynek kezelésére fejlesztették ki a világ legdrágább gyógyszerét, a Zolgensmát. Zente volt az első, akinek közösségi összefogással gyűlt össze a 700 millió forintos készítmény ára, a kisfiú édesanyja pedig azóta is folyamatosan tájékoztatja az érdeklődőket gyermeke állapotáról a Facebookon. Az SMA-s betegeknél a végtagok mellett a szájizmokra is kihat a betegség, így az SMA-s kisgyerekeknél a fejlődés és a javulás a beszédben is megnyilvánulhat. Az SMA-s Zentéről több videó is készült, melyekből kiderült, a kisfiú nagy dumás, sőt, verset is szívesen tanul.

Fotó: Facebook

Négy hónappal ezelőtt került fel a Zente számára létrehozott Facebook-oldalra az alábbi szavalása, melyet érdemes összevetni a napokban kikerült versmondásával.

A friss videóban sokkal lendületesebb, összeszedett Zente, látványos a pozitív változás, fejlődés nála. Az új videó ráadásul valósággal felrobbantotta az internetet: bár az előző versmondása is hasított, hiszen 17 hét alatt 454 ezren látták, az új felvétel mindössze négy nap alatt 435 ezer megtekintés felett jár! Ráadásul a hozzászólások száma is magasabb, már most közel három és félezren kommentálták az SMA-s Zente teljesítményét. Íme néhány a kisfiú teljesítményét dicsérő vélemények közül:
„Köszönjük Zente! Nagyon ügyes vagy, és milyen jó a ritmus érzéked!”
„Szívből gratulálok, nagyon szépen, hangsúlyozva mondtad a verset!”
„Gyönyörű vers volt, nagyon jó hallani tőled, köszönöm szépen!”

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.