József nádor ükunokája: "Dolgozunk Mindszenty boldoggá avatásáért"

1944-ben menekültünk el, én akkor 2 éves voltam. Ausztrián és Németországon keresztül jutottunk el Portugáliába. Én ott nőttem fel, nagyon messze a hazámtól. A szüleim beszéltek Magyarországról, de más gondjaink voltak. Menekültek voltunk és nem volt semmink sem. Mindent itt hagytunk az országban.

Nem volt a magyar kultúrához kötődés, csak töredékek voltak és nem volt lehetőségünk ezzel foglalkozni. Mi túl messze voltunk a hazánktól. Sokan jöttek Portugáliába és mi is, mint utolsók érkeztünk 1948-ban, úgyhogy nem volt sok idő a hazáról beszélni. Mi csak éreztük mindig, mint gyerekek, hogy a szomorúság jelen volt. Az édesapám nagyon szenvedett tőle, hogy olyan messze kellett éljen a hazájától.

Mi Portugáliában éltünk, angol iskolába jártam, de otthon csak magyarul szabadott beszélni. Én csak a gyermekkori magyar nyelvet tanultam, mert nem jártam magyar iskolába, nem tanultam sem olvasni, sem írni.

A büszkeség érzése van az emberben, hogy egy ilyen ükapánk volt, akinek ilyen szerepe volt az ország életében. Kicsit nehéz megmondani, hogy melyik a kedvenc tablóm, mert még nem tudtam mindent megnézni.

Ilyen sorsunk volt, de annyian voltak ilyen helyzetben, hogy lassan megtanultuk ezt az életet, talán jobban is, mintha itt maradtunk volna és palotákban, kastélyokban éltünk volna.

Érdekes volt, mert az emberek felkapták a fejüket persze. Figyelték, hogy most hogyan fog viselkedni ez az úr a szép nevével. Ha az ember úgy viselkedett, mint ahogy én azt mindig is tettem, akkor az jó volt. Nagyon jó kapcsolataim voltak sok éven keresztül egész Európában és számomra nagyon szép szakma volt a textilszakma, amiben dolgoztam.

Szép volt ezeket megismerni, mert nem ismertem őket. Szüleim is keveset meséltek. Ők mindig azt mondták, hogy nézzünk előre és ne hátra, ez volt a filozófiájuk. Én szerettem volna többet tudni. Elmentünk mindenhova, vadászokkal, inasokkal találkoztunk, akik valamikor az alcsúti kastélyban dolgoztak. Szerencsére mind megismertem őket és tudtunk velük aztán órákon keresztül beszélgetni, ez nekem nagyon szép élmény volt.

Vadászként nagyon jól megismertük az országot és mivel nagypapám, József Ágost szenvedélyes vadász volt, ez mindig rá emlékeztet.

81 éves vagyok és lassan kevesebbet tervez az ember, mint fiatalabb korában. Nagyon szép és örömteli, hogy itt lehetünk. Ahogy 1980-ban ideérkeztünk, óvatosan, vigyázva, én akkor elkezdtem egyházi ügyekkel foglalkozni és később a Mindszenty Alapítvány elnöke lettem. Az ő boldoggá avatásáért dolgozunk. Ezt a fiam fogja majd folytatni. Egy iskolát is létrehoztunk, ahol most 850 diákunk van. József nádor iskolák lettek Budapesten, Alcsúton, Ürömön például.