RETRO RÁDIÓ

9 dolog, amit tudni lehet az új CSOK Pluszról

MZ/X
Szerző
MZ/X
Létrehozva2023. 10. 01. 05:00

Az már korábban kiderült, hogy a kistelepüléseken megemelik a CSOK összegét, a nagyvárosokban viszont kivezetik ezt a családtámogatást. A helyét a CSOK Plusz veszi át.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szavaiból arra lehet következtetni, hogy az első lakást vásárló családalapítók és a gyermeket előre vállaló házaspárok járhatnak jól az új családtámogatással. Utóbbiak például újabb tartozáscsökkentő támogatást kaphatnak. Mit lehet még tudni a CSOK Pluszról?

CSOK, családi otthonteremtési kedvezmény, csok, családtámogatás
A városi CSOK helyét a CSOK Plusz veszi át. Fotó: Teknős Miklós / Magyar Nemzet

1. Ekkortól lesz elérhető

"A nem falusi CSOK-ot kivezetjük, és a helyébe egy ennél is hatékonyabban működő új támogatási formát fogunk bevezetni, ha úgy tetszik, egy CSOK Pluszt. Az átmenet biztosított lesz, vagyis év végéig él a mostani rendszer, és rögtön 2024. január 1-jével életbe fog lépni az új" - nyilatkozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a HírTv-nek. Vagyis jövő év elejétől lesz elérhető a CSOK Plusz.

2. Ezekben a nagyvárosokban lehet majd igényelni

Ott, ahol a 2024-ben is folytatódó falusi CSOK nem lesz igényelhető. A megemelt támogatási összegű falusi CSOK mindössze 2631 preferált kistelepülésen érhető el. Az ezeken kívüli, nagyobb települések számára ígért a kormány már nyár elején egy új, hatékonyabb családtámogatási rendszert, ennek a kidolgozása történik most.

3. Első lakás vásárlására is elérhető lesz a CSOK Plusz

Erről Nagy Márton beszélt a Portfoliónak. Mivel az első lakást vásárló fiatal hitelfelvevők számára kihívást jelent a minimális 20%-os önerő előteremtése is, a CSOK Plusz nagy segítség lehet majd. Egy esetlegesen magasabb támogatási összeg a fiatal CSOK-igénybevevők hitelképességét is javíthatja majd azáltal, hogy a kisebb szükséges hitelösszeg révén csökkenhet a jövedelemarányos törlesztőrészlet mértéke is.

4. Nagyobb lakásba költözéshez is igényelhető lesz

Nagy Márton arról is beszélt, hogy akiknél bővül a család, azok a CSOK Plusz segítségével költözhetnek nagyobb lakásba. Kérdés, előre kell-e vállalni ilyen esetben a gyermeket, vagy egy újonnan születő gyermekre a születést követő bizonyos ideig még igénybe vehető lesz, attól függetlenül, hogy meglévő gyermekre nem igényelhető majd a CSOK Plusz.

CSOK, családi otthonteremtési kedvezmény, csok, családtámogatás
A házaspár női tagjának 40 éves koráig lesz igényelhet az új CSOK is. Fotó: Szabó Miklós

5. Meglévő gyermekekre nem lehet majd felvenni

Azt is tudni, hogy a már megszületett gyerekek után várhatóan nem lesz elérhető a CSOK Plusz. Eddig a 25 év alatti meglévő gyermekekre is igénybe vehető volt a CSOK mind a házaspárok, mind az egyedülállók, mint az élettársak számára. A jövőben így a korábbi igénylők közel kétharmada nem tudja majd kihasználni a városi CSOK Pluszt.

6. A feleség 40 éves koráig igénybe vehető lesz

Előre vállalt gyermekre csak házaspárok vehették eddig igénybe a CSOK-ot, mégpedig azok, akiknél a feleség 40 év alatti volt. Nagy Márton szavai alapján az új gyermeket vállalók esetében marad a 40 éves női életkorhatár- írja a portfolio.hu.

7. A feltételeket teljesítők hitelének egy részét elengedik majd

A program kombinálva lesz adósságleírással, így a megszületett gyerek(ek) után csökkenni fog a hiteltartozás. A jelzáloghitel-elengedés intézménye a második gyermek esetén 1 millió, a harmadik gyermek esetén 4 millió forint erejéig eddig is létezett, ekkora tartozáscsökkentést eddig is igénybe vehettek a gyermekesek. Ehhez jöhet hozzá a további tartozáscsökkentés lehetősége, egyelőre nem tudni, mekkora összegben.

8. Kedvezményes hitelt is lehet majd a CSOK Plusz mellé felvenni

Az akár 25 évig kamattámogatott, az ügyfelek számára 3%-os kamatozású CSOK-hitel megmaradhat a házaspárok számára. Ennek a jelenleg felvehető összege két gyermek esetén 10 millió, három gyermek esetén pedig 15 millió forint.

9. Alacsonyabb lesz a büntetőkamat, mint a korábbi CSOK-nak

Az ügyfeleket ez a változás csak akkor érinti, ha elválnak, nem születnek meg a vállalt gyermekek vagy 10 éven belül véglegesen elköltöznek. Ekkor ugyanis a már igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni. Erre az esetre lehet jó hír, hogy az eddigi kamattámogatás - és ezzel a visszafizetési kötelezettség - jövőre várhatóan csökken a falusi CSOK esetében és valószínűleg a CSOK Plusz-nál is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.