
A csőd szélén Budapest, Karácsony haverjainak mégis futotta 60 milliós prémiumra
Karácsony Gergelynek a 210 milliárdos tartalék sem volt elég, négy év alatt a csőd szélére juttatta Budapestet. A barátainak persze a legnehezebb időkben is jut 60 milliós prémium.
Karácsony Gergely korábban súlyos pénzhiányra panaszkodva jelentette be, hogy a Budapesti Közlekedési Központ szeptembertől 28 százalékkal emeli a vonaljegyek árát. A napokban kiszivárgott információk szerint azonban inkább úgy tűnik, hogy a főpolgármester ebből finanszírozta a a BKV és a BKK vezetőinek előre beígért busás jutalmat. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy
a prémiumok egyes vezetők esetében közel tízmillió forintra rúgnak.

Szokásos baloldali módszer: megszorítás
A Karácsony Gergely által csődbe vitt főváros nyáron már folyószámlahitelekből élt, ezért jöhetett a tipikus dollárbaloldali húzás: a mesés gazdagodásuknak ismét a budapestiek isszák meg a levét...
Érdekes módon a baloldali politikus évekig azzal kampányolt, hogy nem emelte meg a tömegközlekedés jegyárait, idén szeptembertől azonban egy brutális, 28 százalékos emelést nyomtak le a budapestiek torkán. Ez a baloldali módszer: elherdálják a pénzt, és amikor már nincs miből fizetni a haveri kör prémiumát, akkor megszorításokat vezetnek be, hogy az embereket megsanyargatva tudják tovább tömni a zsebeiket.
Karácsony így teszi "vonzóbbá" a tömegközlekedést
Elképesztő, de tavaly decemberben még viccet csinált abból a főpolgármester abból, hogy emelné a BKK jegy árait. "Az apa férfi, az anya nő, a vonaljegy ára marad 350 Ft" - írta a Facebookon Karácsony alig fél évvel a 28 százalékos áremelés előtt.
Karácsony Gergely egyik legfőbb politikai ígérete az volt, hogy a belvárosban csökkenti az autóforgalmat. Ennek érdekében a legforgalmasabb utakon kihasználatlan biciklisávokat létesítettek, és szavakban mindenkit megpróbáltak a tömegközlekedés felé terelni. A baj azonban az, hogy az elmúlt években a fővárosban soha nem látott dugók alakultak ki, míg a BKV és BKK szolgáltatásai lényegesen romlottak Karácsony főpolgármestersége alatt. A Tarlós István idején városszerte kiépített jegyautomata rendszert sorra számolják fel.
Sőt, az elmúlt napokban még Őrsi Gergely baloldali polgármester is komoly kritikával illette Karácsonyt:
„a Főváros alvállalkozói a Szilágyi Erzsébet fasornál végzett pályafelújítási munkálatok során többmillió forintos kárt okoztak a fasori fákban. (…) És sajnos a megállók felújítása sem teljes, hiszen 2023-ban már talán nem kegy, hanem alap hozzáállás, hogy egy villamosmegálló legyen akadálymentes, pláne, ha amúgy is hozzá kell nyúlni.”
De hova lett a pénz?
Tarlós István korábbi főpolgármester négy éve több mint 210 milliárd forintnyi megtakarítással adta át a városvezetést a baloldalnak. Azonban még ez a tartalék sem bizonyult elégnek, Karácsony négy év alatt a csőd szélére kormányozta Budapestet. És az embernek nem nehéz megjósolnia, hogy miként kívánja Budapest baloldali vezetése pótolni a hiányt: MEGSZORÍTÁSOKKAL!
Tüttő Kata a főváros vízdíjemelési terveit magyarázta a Klikk TV Mélyvíz című műsorában, amikor hirtelen elkotyogta hogy akkora a fővárosi vízművek vesztesége, hogy a közlekedésből, a közvilágításból, a kaszálásból kellene elvenni. Ezzel tehát lényegében újabb emelést jelentett be a fővárosi baloldal.







