RETRO RÁDIÓ

Vigyázz! Több ezerre is lehúzhatnak a profitéhes multik

WM
Szerző
WM
Létrehozva2023. 09. 18. 05:45
Frissítve2023. 09. 18. 06:36

Népszerű termékek túlárazásával próbálják behozni a kiesett nyereségüket a külföldi multik. Egy-egy bevásárlásnál akár több ezer forint is lehet a tét.

Több multi is megemelte azoknak a termékeknek az árát, melyekről most kevés szó esik, mivel nem szerepelnek az online árfigyelő rendszerben. Megdöbbentő módon a tavaly augusztusi árakhoz képest van olyan csoki, amely csaknem duplájába kerül, sőt a legnépszerűbb dobozos jégkrém is hasonló módon drágult. Van gyümölcsjoghurt, aminek ára 100,8 százalékkal emelkedett. A multik így akarnak extra profitra szert tenni, a kormány lakosságot védő intézkedési láttán.

mobil, telefon, mobilos fizetés, POS
Fotó: Josep Suria /  Shutterstock

A Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba Balázs úgy véli, hogy a multik viselkedése jócskán hozzájárult az élelmiszerárak robbanásszerű emelkedéséhez.

Egyes láncok árspekulációja is hajtotta az élelmiszer-inflációt

- fejtette ki korábban a szakember a Magyar Nemzetnek. Úgy tűnik azonban, hogy a külföldi multik nemcsak itthon próbálnak pluszbevételhez jutni. Amint arról beszámoltunk, német sajtóértesülések szerint egyre több panasz érkezik a fogyasztóvédőkhöz a rejtett áremelésekkel kapcsolatban. Ezt a jelenséget zsugorflációnak is nevezik –  a  "shrinkflation" az angol "shrink" -  zsugorodás - és az infláció ötvözete, és megszokott csomagolásba kerülő kisebb mennyiségű termékekre utal. Vagyis kevesebbért többet fizetünk. 

Több ezer forintot is kivehetnek a zsebünkből

A külföldi multikat nem érdeklik az emberek, csak a saját profitjukat akarják egyre növelni... Erre a következtetésre jutottunk egy korábbi cikkünkben, amikor megnéztük néhány mindennapi élelmiszer árát a különböző multik polcain. 

Termék:Alacsony ár*Túlárazott ár*
Magyar tej 1,5%399 Ft599 Ft
Vegeta 1kg1699 Ft2879 Ft
Delma margarin419 Ft709 Ft
Globus májkrém420 ft659 Ft
Tchibo espresso5399 Ft8090 Ft

*A termékek árát a www.cashmap.hu ár-összehasonlító oldalon néztük meg 2023. 09. 12-én.

A konkrét részleteket tartalmazó videónkat itt megtekintheted:

De akkor mit tehetünk vásárlóként?

- tehetjük fel magunkban jogosan a kérdést. A legfontosabb és legpénztárcabarátabb módszer talán a megfelelő tájékozódás. A magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a családokat és a nyugdíjasokat. Ezért hívták életre az online árfigyelő rendszert is. Ezen a hatósági oldalon valós időben követhetjük, hogy az egyes alapélelmiszerek melyik üzletben milyen áron kaphatók. 

Szentkirályi Alexandra kormányszóvívő a szerdán tartott Kormányinfón adott tájékoztatása szerint folyamatosan nő az online árfigyelő nézettsége, „érdemben használják” az emberek ezt a platformot. Eddig 1,2 millióan keresték fel a honlapot és „60 termékből 55-ben csökkentek a megfigyelt termékek árai, összesen 7 százalékkal”. A kiszabott bírságok mértéke már meghaladta a 72 millió forintot. 

A multik nem nyerészkedhetnek a magyar emberek rovására

– tette hozzá a kormányszóvivő.

Egy számjegyű infláció a cél

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szintén a Kormányinfón beszélt az infláció lehetséges alakulásáról: Ezek szerint a kormány tartani tudja ígéretét, és lehet, hogy már októberben, de reálisan legkésőbb novemberben egy számjegyű lehet az infláció, amely jövőre várhatóan a kezelhető kategóriába kerül az előrejelzések szerint, a kormány hat százalékkal számol, a jegybank kevesebbel.

A fogyasztási sokknak helyre kell állnia. Ehhez az infláció letörése a legfontosabb, amelyre már novemberben is jelentős esély mutatkozik, várhatóan egyszámjegyűre apad

– hangsúlyozta egy interjúban Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter. Véleménye szerint augusztusban már emelkedtek a reálbérek, amelyeknél szeptemberben történhet jelentősebb kiugrás. Előrejelzése szerint ezzel a fogyasztás is helyreáll majd.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.