Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2023.09.28.

Maradtak a fecskék, vagyis eddig tarthat a jó idő

Szeptember 29-én pénteken lesz Szent Mihály napja, mely naphoz számos néphagyomány és népi megfigyelés kötődik.

Szeptember 23-án, az őszi napéjegyenlőség napján hivatalosan is megkezdődött az ősz. Bár a vénasszonyok nyara még javában tombol, a nappalok egyre rövidebbek és egyre hamarabb van sötét. A természet megkezdte levetni nyári ruháját, hogy aztán az ősz csodálatos színeibe öltözzön. Az őszi időszakban a lakásokat a sütőtök és tea finom illata tölti be, s egyre gyakrabban kerülnek elő a meleg pokrócok.

Hosszú őszben bízhatunk a népi megfigyelések alapján. Fotó: Shutterstock

Szeptembert Szent Mihály havának is nevezik. A keresztény néphagyomány szerint Szent Mihály egy arkangyal. Szent Mihályt a művészeti alkotásokon legtöbbször harci öltözékben, karddal és pajzzsal a kezében jelenítettek meg, lábánál a legyőzött sárkánnyal. A magyar néphagyomány pedig úgy tartja Szent Mihály áll a haldoklók mellett, ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra.

Mivel a letűnt korokban még nem volt televízió, rádió és internet, az emberek kénytelenek voltak a saját megfigyeléseikre támaszkodni az őket érintő fontos kérdésekben. Az egyik legfontosabb kérdés pedig a régi időkben az időjárás volt, hiszen ez befolyásolta a gazdálkodást és az állattartást. A tapasztalataik alapján ezen a napon hajtották be a jószágot az istállókba. A Mihály-napi időjárás megfigyelése már a jövő időjárását vetítette elő.

Érdemes kihasználni a vénasszonyok nyarát. Fotó: Shutterstock

A Mihály-napot követő dörgés és villámlás latyakos telet ígér, ellenben a hideg szél, kemény telet, sok havat hoz. Az egyik népi megfigyelés alapján született közmondás úgy tartja, ha Szent Mihály napján még itt van a fecske, karácsonyig vígan legelhet a kecske. Ez annyit tesz, ha szeptember 29-én még nem kezdték meg a fecskék a csoportos vándorutat, akkor hosszú és szép őszre lehet számítani, ami akár karácsonyig is kitarthat. Úgy tűnik, idén erre van esély. Lapunk a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberétől Orbán Zoltántól megtudta, idén a fecskék még nem repültek el. Ám a szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a több száz éves népi megfigyelések — többek között a klímaváltozás miatt — ma már nem feltétlenül állják meg a helyüket, hisz vannak fecskék, melyek a hosszan kitartó nyári idő miatt akár még októberben is költenek.

A nők számára is van egy jó hírünk, ugyanis Szent Mihály napjához fűződik a női munka tilalma is. A népi hiedelem úgy tartja, aki ezen a napon mos, annak kisebesedik a keze.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek