tóth gabi
Még mindig nem egyértelmű, hogy hol és hogyan lehet egy ilyen járművel közlekedni, pedig a becslések szerint már százezret használnak belőlük az országban. Így áll most az elektromos rollerek szabályozásának ügye.
Magyarországon a becslések szerint már 80-100 ezer elektromos roller van használatban. Ez igen jelentős mennyiség, így a használatuk jelentette közlekedési kockázattal is számolni kell. Sokszor okoznak például az ilyen járművek anyagi káros balesetet, de sajnos az is sem ritka, hogy a használójuk sérül meg súlyosan. Ennek a felelőtlenségen kívül a szabályozás hiánya az egyik oka, a mai napig nem tudni ugyanis, hogy pontosan hol és hogyan használhatók szabályosan ezek az eszközök. Most úgy néz ki, a jövőben kötelező lesz biztosítást kötni rájuk, és az is körvonalazódni látszik, mennyivel és hol lehet majd velük közlekedni.
Jelenleg a KRESZ-ben nincs szabályozva az elektromos rollerek használata, ezért sokan úgy és ott közlekednek velük, ahogy kedvük tartja: buszsávban, kerékpársávban, járdán, párosával, védőfelszerelés nélkül, biztosítás nélkül. Sőt, a bérelhető rollereket a fiatalkorúak is előszeretettel kölcsönzik ki, holott elvileg csak 18 év felett lehetne használni őket a cégek szabályzata szerint. Ez főleg egy baleset esetén okozhat gondod: egy elektromos rolleres által okozott kárt ugyanis jellemzően csak polgári peres úton lehet behajtani, hacsak nincs az illetőnek saját maga által kötött felelősségbiztosítása.
Ennek eldöntéséhez egy 2022 év végi, Kúria által hozott, precedens értékű döntést érdemes alapul venni (a bíróságok is jellemzően ezt teszik): az elektromos roller jármű, méghozzá gépi meghajtású jármű, tehát például az ittas járművezetést el lehet követni elektromos rollerrel is. Ennek az indoka a következő: a KRESZ jármű felsorolásában nincs a kivételek között az elektromos roller, tehát nem tolókocsi, nem babakocsi, de nem is guruló sporteszköz, mint a gördeszka vagy a görkorcsolya. Emellett nem is emberi erő hajtja, így azon túl, hogy jármű, gépi meghajtású is. Ez nem csak azt jelenti, hogy az ilyen járművel közlekedőkre is a zéró tolerancia vonatkozik, hanem például azt is, hogy csak ott lehet őket használni, ahol az autók is közlekedhetnek.
Őszre ígérik az e-rollerek KRESZ-be emelését, a sarokkövek azonban már kiszivároghattak. Eszerint a módosítás után várhatóan a 25 km/óránál nagyobb sebességre képes rollerek segédmotor-kerékpárnak minősülnek majd-olvasható az infostart.hu-n. Így például kötelező biztosítást kell kötni a használatukhoz, nem lehet majd személyt szállítani velük és a bukósisak használatai is kötelező lesz, valamint hivatalosan is meg lesz határozva, hol lehet velük közlekedni: csak az autók között. A maximum 25 kilométer/órás végsebességű rollerek pedig kerékpárnak minősülnének, vagyis csak nem lesz kötelező a használójának a biztosításkötés és a védőfelszerelés.
A Netrisk adatai szerint ebben az évben meghaladta az ötezer forintot a segédmotor-kerékpárokra kötött biztosítások átlagdíja. Ez az összeg azonban még mindig elenyésző ahhoz képest, mintha egy letört visszapillantó tükröt kellene saját zsebből megtéríteni, ami akár több százezer forintos tétel is lehet.