RETRO RÁDIÓ

Ők a Sziget Fesztivál őrangyalai: részegsétáltatók dolgoznak éjjel-nappal

I.F.
Szerző
I.F.
Létrehozva2023. 08. 11. 20:30
Frissítve2023. 08. 11. 21:17

Osztatlan sikert aratott a séta terápia az idei Sziget fesztiválon.

A korábbi évekhez hasonlóan, idén is a helperek, vagyis az önkéntes elsősegély nyújtók vigyázzák a szigetlakók egészségügyi állapotát. Nem ez az egyetlen fesztivál, ahol magukra vállalják az őrangyal szerepet, szinte az összes hazai fesztiválokon ők látják el a balesetet szenvedő, lebetegedő, netán leittasodó vagy éppen drogtól kábult bulizókat. A Borsnak a Sziget egyik szakértő orvosa mesélte el, hány fiatalt kellett ellátni, illetve az is, hogy milyen bevált módszereket használnak. 

Önkéntesek óvják a szigetelők egészségét / Fotó: Ripost

„Mi 120 járőrrel érkeztünk idén a fesztiválra, akik különböző munkabeosztás szerint dolgoznak a nap 24 órájában. Ezek a helperek önkéntesek és legtöbbjük 16 és 28 év közötti. Érkezhet hozzánk bejelentés az OMSZ, a rendőrség vagy az operatív irányítóközpont irányából is. Amikor nincs éppen semmilyen beavatkozás, kifejezetten keressük azokat az embereket, akiknek segítségre van szüksége." – nyilatkozta a Borsnak Dr. Szeles Géza.

50 beavatkozásunk volt

Szakember szerint az első naphoz képest, egyáltalán nem vadultak a fesztiválozó fiatalok.

Tegnap éjszaka körülbelül 50 beavatkozásunk volt, ennek a fele volt alkohollal kapcsolatos, de ez sem mérgezés szintű. Már a fehér hollónál is ritkább az olyan riasztás, amikor alkoholos vagy drogos állapotban kezd őrjöngeni valaki és ezért kérnek orvosi beavatkozást

– összegezte a Helperek szakmai vezetője, aki hozzátette, hogy az általuk kínált lelki segély szolgálatot viszont idén rendkívül sokan vették igénybe. Itt többnyire egy-egy fesztiválon történt szakítás, vagy családi nehézség volt a téma, amelyhez értő fülekre találtak a fesztiválozók.

A sétaterápia hasznosságáról beszélt Dr. Szeles Géza / Fotó: Ripost

Az önkéntesek vezetője szerint egyáltalán nem igaz az a sztereotípia, hogy a Szigetre csak drogozni járnak a fiatalok. Elmondása szerint ezen a fesztiválon sokkal nehezebb droghoz jutni, mint bárhol máshol a belvárosban, ugyanis nehezített a pálya a biztonságiőrök és rendőrök miatt.

Persze nem állítom, hogy nem volt dolgunk makonyarészeg és betépett figurákkal. Valójában tíz esetből kilencszer segített az általunk kifejlesztett sétaterápia”, vagyis hogy egy kis mozgásra sarkaltuk a pácienst, akit végül a sátrába kísértünk és lefektettünk, vagy éppen a józanabb társaira bíztunk

 – mesélte a doktor, és hozzátette, hogy a napi tíz-tizenöt olyan eset is volt, amikor a mentők segítségét kellett kérnünk, de ez a napi kilencvenezres látogatószám mellett elenyész.

Az igazságügyi szakértő korábbi tapasztalatai szerint úgy gondolja, hogy ez a szám a fesztivál közepén növekedni fog, ahogy szép lassan fárad majd az emberek szervezete.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.