RETRO RÁDIÓ

Jó hírek érkeztek, működik a kormány csodafegyvere

WM
Szerző
WM
Létrehozva2023. 08. 08. 10:45

A KSH adatai szerint nagy mértékben esett az infláció júliusban. Egy év után újra 20 százalék alá került, és az elemzések szerint már októberben egyszámjegyűvé zsugorodhat.

Az elemzői várakozásnak megfelelően a nyáron erőteljes csökkenésnek indult az inflációs adat. Idén júliusban 17,6 százalékos volt a drágulás a tavalyi azonos hónapban mért árakhoz képest, ami azt jelenti, hogy egy év óta először sikerült 20 százalék alá szorítani az inflációt. 

Fotó: Lakatos Péter

Talán ennél is jobb hír, hogy a Központi Statisztikai Hivatal kedd reggeli közleménye szerint júliusban 0,9 százalékkal mérséklődtek az élelmiszerárak a júniusi adatokhoz képest. 

Ezen belül a tojás 5,0, a tej 4,4, a kenyér 3,9, a vaj és vajkrém 3,8, a tejtermékek 3,4, az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 2,8, a baromfihús 2,6, a sajt 2,5, a száraztészta 2,0 százalékkal kevesebbe, míg a párizsi és kolbász 1,0, a csokoládé és kakaó pedig 0,9 százalékkal többe került - írja a Világgazdaság

A tervezettnél jóval korábban meglehet az egyszámjegyű infláció

Orbán Viktor korábban arról beszélt, hogy a kormány egyik legfontosabb feladata, hogy az inflációt letörje. A miniszterelnök az év elején azt ígérte, hogy olyan intézkedéseket fognak hozni, amelyek segítségével az év végére 10 százalék alá szorítják a drágulás mértékét. 

A KSH által ma közölt adatok pedig azt mutatják, hogy jó eséllyel már a tervezettnél jóval korábban, akár októberben is egyszámjegyű lehet az inflációs adat. 

Nagyon hatékonyak a kormány intézkedései

Ez már a dinamikus inflációcsökkenés időszaka, a célzott kormányzati intézkedések, azaz a kötelező akciózás és az online árfigyelő rendszer rendkívül hatékonyan és sikeresen működnek, mert öldöklő versenyt indítottak el az élelmiszerkereskedelmi piacon, ez pedig egyre lejjebb és lejjebb szorítja az árakat

- írta közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, aki hozzátette, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Gazdasági Versenyhivatal által júliusban elindított online árfigyelőt már közel 1 millióan használták, a
platform által generált árverseny hatására a megfigyelt 62 termékkategóriából 53 termékkategóriában csökkentek az árak, átlagosan közel 8 százalékkal.

52 százalékkal lett olcsóbba  liszt

Az élelmiszerárstop kivezetése miatt sokan arra számítottak, hogy jelentősen drágulni fognak az árak. Ennek azonban éppen az ellenkezője történt. A tárcavezető szerint online árfigyelő rendszer ráadásul nemcsak megakadályozta, hogy a multik árat emeljenek az élelmiszerárstopok kivezetését követően, hanem az élelmiszerárak csökkentésére is rákényszerítette a multikat. A legkedvezőbb árakat nézve a hatósági árhoz képest, így a liszt ára 52 százalékkal, a napraforgó étolaj ára 40 százalékkal, a tojás ára 38 százalékkal, a burgonya ára 27 százalékkal lett olcsóbb.

Nagy Márton hozzátette, hogy a kormány a családok és a nyugdíjasok megvédése érdekében folyamatosan nyomon követi az inflációs folyamatok alakulását és véget vet az indokolatlan áremeléseknek. A Gazdasági Versenyhivatal ezért szigorúan ellenőrzi a multicégeket, hogy megelőzze az árspekulációt.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az inflációt a porba kell taposni, a kormány addig nem áll meg, amíg egy számjegyű nem lesz a szankciós infláció. Nagy Márton kiemelte, hogy az adatok alapján már 2023 októberében sor kerülhet, azaz a kormány hatékony intézkedéseinek köszönhetően már jóval az év vége előtt egy számjegyűre csökkenhet az infláció.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.