RETRO RÁDIÓ

Szívszorító hívás: Bocsánatot kért a családtól a 88 éves férfit halálra gázoló orvos

Kóré Károly
Szerző
Kóré Károly
Létrehozva2023. 08. 15. 13:00

Bocsánatot kért a gyászolóktól a rokonukat halálra gázoló vezető. P. Endre egy dombóvári buszmegállóban várakozott, amikor a baleset bekövetkezett. Bár az autó vezetője megpróbált rajta segíteni, esélye sem volt a túlélésre.

P. Endre egy dombóvári buszmegállóban várakozott, amikor egy kecskeméti orvos halálra gázolta. Az elsődleges információk szerint a jármű vezetője elaludt vagy rosszul lett, így elvesztette uralmát a gépkocsi felett. Bár maga is megsérült, a gázolás után kiszállt az autóból, és a mentők kiérkezésééig ő maga próbált segíteni áldozatán. A Borsnak még az augusztus 8-i haláleset után megszólalt az elhunyt férfi fia, és elmondta: a család nem haragszik az orvosra. A rendőrségi nyomozás jelenleg is tart, a gázoló szabadlábon védekezhet.

gyertya, mécses, láng, gyász, elhunyt, meghalt,
Fotó: Pixabay.com

A hét elején ismét felkerestük a gyászoló P. Endrét.

"Szeretnénk tudni, hogy pontosan mi történt, de egyelőre nem kapunk információt a rendőröktől" – mondta, és hozzátette: jelenleg azt sem lehet tudni, mikor adhatja meg édesapjának a végtisztességet.

Mivel rendkívüli haláleset történt, törvényszéki boncolást rendeltek el. A szakemberek leterheltek, ezért sajnos eltart egy darabig, míg édesapám sorra kerül. Úgy tudom, a legjobb esetben a hónap végén kapunk engedélyt a temetésre. A hamvasztást már előre kifizettem

 – tudatta a férfi.

A történtek után az orvos is felvette a kapcsolatot Endrével.

 Megkérdezte a rendőröktől, hogy felhívhat-e engem telefonon, és azt mondták neki, hogy ennek semmi akadálya. Néhány mondatot beszéltünk csupán, de az is nagyon megrázó volt. Kedvesen bemutatkozott, és elmondta, nagyon sajnálja a történteket. Bocsánatot kért és részvétet nyilvánított

 – mondta Endre.

A Ripost megtalálta az orvost, aki ugyan felvette a telefont, de nem kívánt nyilatkozni a történtekről és az érzéseiről. Annyit azért elmondott, hogy a tragédia megviselte.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.